Kéry Gyula: Petőfi könyvtár 1. Friss nyomon (1908)

Petőfi dajkája

Petőfi dajkája 19 Szomorú napok voltak azok. Petrovicsékat sok veszteség érte. A megelégedettséget sóhajtás és sirás váltotta föl. És sohasem felejtette el Kurucz Zsuzsanna azt a napot, amikor Petrovics mester ebéd közben haragosan czivódott Sándor fiával, a szegény Petrovicsné pedig keservesen sirt. Aznap Petrovics nagy haraggal távozott hazulról, s megparancsolta, hogy mire hazatér: Sándor már ne legyen otthon. Délután Petrovicsné hust és pogácsát gyűrt egy kis batyuba. - Ne sirjon édes anyám — mondta Sándor majd elmegyek katonának. De az édes anya szive csak nem nyugodott. Zokogva borult fiára, mikor a kapuhoz kisérte. A hű cseléd: Zsuzsi is ott állt és könyezve nézte a szomorú bucsúzkodást. Sándor vele is kezet fogott: Isten vele, Zsuzsi — vigyázzon az édes anyámra! Ez volt az utolsó szava dajkájához, aki Szent Mihálykor elköltözött Petrovicséktól és férjhez ment Kecskeméti Mihályhoz. Kurucz Zsuzsanna azután nem látta többé Petrovicsékat, de hirt mindig hallott róluk, mert Viczián Jánosék, Petrovics Sándor keresztszülői Kiskőrösön laktak, s Vicziánné a forradalomban és a későbbi években is gyakran magához hivta Zsuzsi nénit. Elmondta neki, hogy milyen hírneves ember lett a Sándorkából, a forradalom 2*