Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)
FALUDI JÁNOSNAK [Bp., 1923. márc. kör.] ...Ezek után a pecsenyére. Múlt levelemben írtam, hogy megismerkedtem az Angyallal, aki L. Klári névre hallgat. Ekkor még jóformán mást nem is tudtam róla. Tudod, feltűnően csinos lány (ez objektív ténymegállapítás, többek véleménye és az utcán visszaforduló férfiak ítélete alapján), de nyílt keresztényi arc, mely nem árul el semmi szellemet. Meg voltam győződve tehát, hogy „o quanta species, cerebrum non habet". Elvégre egy ilyen szép leánytól nem lehet megkövetelni, hogy okos vagy bölcs is legyen. Mikor aztán először hosszabban voltam együtt vele (Bleyer-óráról jövet), megdöbbenve konstatáltam, hogy Angyal borzasztó intelligens, a szó legszorosabb értelmében. Szabályos lipótvárosi kultúrbeszélgetést folytattunk le, Th. Mannról, Ernst Hardiról, Fényes Dolfáról és Wagnerről sok szó esett. Megkezdtem tehát kutatásomat náczionáléja iránt. Hevesi, 21 az intranzigens, azt állította, hogy biztos zsidó, Tivi, hogy gyanús, a két Kecskeméti 22 viszont közös fejét tette rá, hogy 100 százalékos faj keresztény, mert folyton legintranzigensebb bálokra jár. Én pedig még egyszer hazakísértem Bleyer-óráról, melyet mindketten elblicceltünk, és konstatáltam, hogy a leány nemcsak intelligens, hanem csakugyan nagyon okos; nem mondhattam neki még olyan zavaros dolgot sem, hogy ne értse meg. Ma aztán Intim Heller Arankától pontos adatokat tudtam meg; az apja tiszta faj, katonaorvos és zordon ember, az anyja származása enyhén szólva kétes, színésznő és elváltán él a férjétől. Hát ez aztán megmagyarázza Angyal sajátos kettősségét, amely, nem is képzeled, rám milyen vonzóan hat. Meglehetős fiatal vagyok, Jánoskám, ma éjjel pl. nemigen aludtam, és szívem nyugtalansága felülmúlta a romantikus határokat, ma délelőtt azután hasztalan kerestem Mistler-órán (tegnap se láttam), és most úgyszólván öszszetört ember vagyok. Jánoskám, a dolog olyan reménytelen, hogy tetszhetne ilyen bohémvérü, gyönyörű, csupa-szenvedély leánynak egy ilyen sovány zsidó nyelvész, tudatos nyárspolgár, jéghasú pasas, aki vagyok, és én nem is akarok semmit, úgy-e, tekintettel nagy elhatározásaimra - és mégis, végtelenül jó ez így, ahogy van, tökéletesen azonos vagyok önmagammal. Melyhez hasonló jókat kívánva „egy ledőlt torony" Ölellek Micawber Tóni