Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

sem, hogy dolgozzam és pénzt keressek, polgári lelkiismeretem ezt nem engedi meg. Következésképp mindig tele vagyok kis irodalmi munkákkal. Két kiadónak lektorálok, sok időmet elfoglalja az iskolán kívüli tanítás, a Volkserziehung,

176 előadásokat tartok a szabadegyetemen, ezúttal a XVIII. századi emberről - egyszóval intellektuális mindenes vagyok. Magánéletem a vasárnap délutánra korlátozódik, amikor egy barátnőm, egy négy évvel ezelőtt elveszett és nemrég megtalált popolana keres fel. Egyébként azt hiszem, az lettem, ami mindig is lenni akartam: beérkezett ember. Irodalomtörténetem elképesztő siker: az első kiadás (3000 példány) csaknem elfogyott, ami nagy szó, mert nyolc pengőbe kerül. Az erkölcsi siker még nagyobb: abszolúte megsemmisítő kritikákat kaptam,

177 a legdisztingváltabb hivatalos irodalmi korporáció intézkedéseket foganatosított ellenem, és az egyetemi tanárok elővigyázatra intik tanítványaikat felforgató hatásom ellen. Másfelől a szegedi egyetem privatdozentjeként megindult a habilitációm. Az első szavazás megvolt,

178 egyhangúlag támogattak. A másodikat decemberben tartják. Aztán a rádió, ahol jövő szombaton kezdek előadásokat tartani. Úgy látom, hencegni kezdtem, noha erre semmi szükség, hiszen te ezek nélkül a külső események nélkül is jól tudod, milyen zseniális vagyok! Egyszóval csak azt akartam tudatni veled, hogy barátod beérkezett ember. Hidd el, sokba került! Beérkezvén rettenetesen megöregedtem, komolyan mondom. Vagy minek nevezzem azt az ellenállhatatlan szellemi restséget, ami nyomban elfog, ha egy elvont gondolatot, filozófiai vitát kell követnem; minek nevezzem azt a rettenetes unalmat, ami társaságban fog el, ha nem olyan témáról esik szó, ami valamiképpen kapcsolódik hozzám? És főként azt, hogy nem akarok mást, nem kívánok mást, mint dolgozni és sikert aratni? Kedvesem, az az ember aki egykor a barátod volt, érzékeny, szellemi nyugtalansággal teli ember... az mostanra teljesen kiszikkadt. De miért panaszkodom? jóságosabb vagy, hogysem elhidd, mennyire megöregedtem. De ha egy szép nap találkozni fogunk, látod majd: még külsőleg is: mióta utoljára találkoztunk, meghíztam, 15 kilóval több vagyok, mint akkor, arcom egy felettébb tiszteletre méltó ember arca, egy nagy olajtársaság prokuristájának vagy egy gazdagon házasodott orvosnak az arca. Míg te, ó, Dionysio, te bizonyára ifjú vagy és karcsú és melankolikus, átmenet egy angyal és egy mestere által hőn szeretett diák között. Isten veled, Barátom, felelj gyorsan, vagy legalább küldj egy lapot, hogy megtudjam, levelem Iasiban talált-e már, és közöld velem, hogy mi az ördögöt keresel ott. A régi barátsággal Toni