Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

Mert hogy váratlan leveled nagyon boldoggá tett, nem is kell mondanom. Ilyen elismerés

173 annak az embernek a részéről, kinek Ady-könyve fiatalkorom legfőbb olvasmányai közé tartozott, és akinek a soraiból mintegy Ady Endrének, könyvem tulajdonképpeni hősének a jóváhagyását olvashatom ki, szinte több, mint amit megérdemlek. Az is különös figyelmesség részedről, hogy leveled Érmindszentről írtad; hiszen filológus-szívemnek az ilyen asszociációk mérhetetlenül sokat jelentenek. Ami a részletekre vonatkozó szíves megjegyzéseidet illeti: Petőfire és Jókaira vonatkozólag csak a generációk különbségével mentegetözhetem; de magam igazolására mutathatnék leveleket, melyeket egészen fiatal emberektől, egyetemi hallgatóktól kaptam, akik kifejezik örömüket, hogy végre valaki formát adott az ő Petőfi-felfogásuknak. Egyébként - csak egy legény lehet a csárdában, és az a magyar irodalmi tudatban, ma már Ady Endre. Pintér Jenőt én igen tisztelem, és új nagy müve beláthatatlan segítségemre volt könyvem megírásánál. Eredetileg szerepelt is könyvemben egy róla és Horváth Jánosról szóló rész. De később a kiadómmal való megbeszélések alapján, a háború utáni irodalomról szóló fejezetből kihagytam (Szekfüt és Szabó Dezsőt kivéve) minden nevet és személyhez fűződő méltatást. így maradt ki Pintér Jenő is, kinek az igazi élre-kerülése a 2l-es könyvével kezdődik. Annál többet hivatkozom rá a jegyzetekben. Még egyszer boldogan és hálásan köszönöm leveled és maradok tisztelő híved, Szerb Antal 76. JUHÁSZ GÉZÁNAK

174 Bp., 1934. szept. 2. Kedves Géza, arról van szó, hogy a Székesfővárosi Népművelési Bizottság idén négy irodalmi estet fog rendezni, és engem kértek meg, hogy állítsak össze egy programot. Az első egy Petőfi-ünnepély lenne, a többire vonatkozólag szabadon diszponálhatnék. Úgy képzeltem el, hogy a három előadásban be lehetne mutatni a magyar irodalom történetét. Minden előadásnál szükség volna egy emberre, aki bevezető előadást mond, esetleg magyarázatokkal kíséri az előadott műveket, és összeállítja a műsort. Németh Lászlóval is beszéltem a dologról, és úgy gondoltuk, a legjobb volna, ha a második előadást, a XIX. századi irodalomról (és esetleg a A^ugaZ-nemzedékről) szólót te tartanád és irányítanád. A legújabb korról Németh beszélne, a régi irodalomról én. A te