Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

fáradt vagyok, egész nap a skótok történetét tanultam, új szemüvegemmel, amit vagy nem szoktam még meg, vagy rossz, mert nem látok vele rendesen, az kétségtelen. Tegnap egy hölgy kártyából jövendőt mondott nekem, és többek közt (katonai embertől pénz áll a házhoz, utazás miatt késedelmet fogok szenvedni etc.) azt jósolta, hogy rövidesen levelet kapok Ginger Girltől. Minthogy Ginger jelen esetben vöröses szőkét jelent, Maga a Ginger Girl, és az illetőnek igaza volt. Csakhogy azt is mondta, hogy Ginger Girl részéről valami kis árulás történik, ami azonban már múlófélben van. Nagyon kérem, Magda, hogy majd ha árulása egészen elmúlt, számoljon be igaz baráti őszinteséggel, hogy mi történt, és nyugtasson meg. Lám, lám, bátyja is van Magának; ugyan nincs benne semmi rendkívüli, de mégis roppantul meglepett. Nem furcsa? oly keveset tudunk egymásról, a legelemibb dolgokat sem, és ki tudja, még milyen meglepetések fognak érni bennünket. Drága Ginger Girl, talán mert Maga úgy akarta, a közérzésem most sokkal jobb, mint utolsó levelem írásakor volt. Mary Stuart sötét szépségű élete hallatlanul leköt, és az az érzésem, hogy valami nagyon szépet fogok írni, és valami olyat, ami Magának nagyon fog tetszeni. Azonkívül már nem vagyok olyan egyedül, mint az első napokban voltam. Az itt lévő fiatal magyarok lassankint megtanulják, hogy hol szoktam ülni a British Museumban, és kikísérnek teázni meg cigarettázni, mint Párizsban. Oly furcsa, hogy vannak emberek, akiknek a szemében én komoly arrivait és felnőtt ember vagyok; azt hiszem, sosem fogom tudni megtanulni, hogy ilyen esetben hogyan kell viselkedni. Azonkívül egy igen-igen érdekes társaságba keveredtem: egy párizsi ajánlólevéllel felkerestem az itteni individuálpszichológiai (adleriánus) egyesületet, ahogy nagy örömmel fogadtak, és mindjárt összebarátkoztam egy egész csomó nagyon furcsa emberrel, művészekkel, filozófusokkal, hozzájuk tartozó nőkkel és főképp „Berufsneurotikerekkel", akiket mindig preferáltam volt minden ember fölött. Szombat este már részt vettem az álarcosbáljukon: felvettem az orosz bársonyinget, amit házikabátként használok, és egy festőnő ismerősöm kölcsönadta sárga csizmáját, úgy hogy egész passable kis muzsik voltam. Reggel háromig ott voltam, egy szerb nő tanácsot kért, hogy két udvarlója közül melyiknek legyen a szeretője, egy ír asszonnyal négy pohár whiskyt ittam, és egy tornatanárnöcskével is összebarátkoztam, akinek olyan csodálatos keresztneve van, hogy Gwynneth.

91 Nem gyönyörű! Nem tudom, Maga is annyira a nevek varázsa alatt áll-e. A férfiak természetesen még sokkal érdekesebbek voltak, mint a nők, de bálban nehéz férfiakkal foglalkozni. De szóval kitűnően mulattam, és egészen elfelejtettem, hogy London-