Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

nek a szomszéd asztalnál. Odahaza vármegyéket lehetne bejárni, és az ember nem találna annyi érdekes arcú embert." „A könyvtár... az ember lassankint olyan otthon van benne, mit a tudós a régi században, amit tanulmányoz. Csupa ismerős a kényelmes nádfonatú székeken, az óriási kupola alatt. Részint ismeretlen, részint ismerős ismerősök. Az előbbiek az érdekesebbek. Páldául az a fiús német müvészettörténésznő, akinek a füzetére olyan rendesen rá van írva: Literaturangabe. Két percenként felugrik és kiszalad. Az a sírnivalóan sovány angol lány, aki a bátyjával van itt, alapjában fél a könyvektől; olyan tartózkodó mozdulattal mélyed az olvasásba, mintha a könyv szerzője ravaszul ostromolná." „És milyen jó kimenni kávézni, cigarettázni; és milyen szép Párizs ünnepnap délután, mikor az ég oly furcsa, lila-kék, S találkozóra mennek a lányok, Ó be titkosak, különösek Ezek a nyári dálutánok. (Ady, à peu près)

57 Mindezt Maga mondaná az én helyemben. Én csak félig mondom, csak Magán át mondom, csak fátyolon át, Gefuhlssperrenek

58 nevezi ezt a pszichológia. Megint nagyon messze vagyok mindentől. A Notre-Dame-ot határozottan nem az én kedvemért boltívezték, és Szent Genovéva nem miattam mentette meg Párizst a hunoktól. Unom magamat. Ez nem germanizmus, hanem szó szerint értendő: nem a világot unom (a világ gyönyörű), nem az életet unom (Oly szép volna élni, ha én Maga volnék), hanem Magamat unom, mich selbst, moi-même, és ahogy akarja. Az ábrázatomat a tükörben, hogy mindig ugyanaz, a kézírásomat, az életmódomat, az egyedül lehetséges életmódomat, a gondolatformámat, ami mindig ugyanazon az asszociációs útrendszeren csavarog, mindig irodalmi és történelmi irányokban. Unom az emberi relációimat, mert előre és kívülről tudom, hogy hogyan fogok reagálni; reszketek lányokkal beszélni, mert minden elmondhatót már jubilánsán elmondtam. Kívülről tudom magamat. És mindig önmagam vagyok. Egy egyéniség, ahogy azelőtt mondták. Következetes az összes következetlenségemben, mindig a magam törvényeinek engedelmeskedem. C'est à en mourir.

59 Kibújni magamból - nem valami mámoros eksztázisban, hanem szépen, komolyan, óvatosan és maradandóan másnak lenni. Például szakállat növeszteni, rászokni a pipázásra, megtanulni norvégül, délben kelni, nemzetgazdaságtannal foglalkozni vagy sofőrnek menni, az ismerőseimnek nem köszönni, újakat szerezni, úgy viselkedni, mint aki elvesztette az emlékezetét, vagy