Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
A LEVELEKJEGYZETEI 1. K: PIM M. 100/2847. — If. Gépiratmásolat, verzóján ismeretlen ceruzaírása. M: Tíz év. 11.258.1. átvettem a Kelet Népe irodalmi folyóirat szerkesztését: A Kelet Népe a népi írók progresszív szárnyának irodalmi folyóirata volt. Szabó Pál, Barsi Dénes és Sinka István alapította 1935 őszén. Előzménye a Debrecenben kiadott Tiszántúli Figyelő (1934. aug. 1. — 1935. szept.), melynek az említett írók munkatársai voltak. Nekik engedte át Bornemisza László főszerkesztő a Tiszántúli Figyelőt — gyakorlatilag: a folyóirat előfizetőit, rájuk testálva az utolsó szám nyomdaköltségét. 1935 októberében jelent meg a Tiszántúli Figyelő új folyamaként a Kelet Népe első száma Berettyóújfalun Adler József nyomdájában. Az első szám közölte Ajtay Miklós Esztétikai imperializmus című tanulmánysorozatának befejezését, folytatva a Tiszántúli Figyelőben megindult közlést. Szabó Pálék átvették a Tiszántúli Figyelő — elsősorban debreceni — íróit is, akik mindvégig a folyóirat munkatársai maradtak. A szerkesztőség és a nyomda a Szabó Pál nevével jelezhető korszak alatt gyakran változott. 1937 novembere és 1938 májusa között a Kelet Népe a Független Kisgazdapárt befolyása alá került. A főszerkesztő továbbra is Szabó Pál, a szerkesztőbizottság elnöke Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt elnöke. A folyóirat polemizál a Márciusi Fronttal, és elutasítja az önálló parasztpárt alapításának gondolatát. A Kisgazdapárt anyagi támogatásának elapadása egybeesik a Válasz c. folyóirat megszűnésével. 1938 júniusában a Válasz beolvadt a Kelet Népébe. Szerkesztői, Féja Géza és — a borítón nem jelzett — Sárközi György is részt vettek a Kelet Népe szerkesztésében. Szabó Pál megkapta a Válasz előfizetőit és az Athenaeum anyagi támogatását Sárközi György révén. Szabó Pál 1938. dec. 9-én Mezőfi Vilmostól átvette a Szabad Szó című hetilapot is, 1939. jún. 29-én pedig a Makón megalakuló Nemzeti Parasztpárt elnökévé választják. Ekkor elveszti az Athenaeum anyagi támogatását. Szabó Pál 1939 augusztusában engedélyt kapott a Kelet Népe havonként kétszeri megjelentetésére. A folyóirat külalakja ennek megfelelően újság jellegű lett (30,5 x 23,5 cm); ekkor elnyert formátumát ezután mindvégig megtartja. Anyagi nehézségek miatt a havonként kétszeri megjelenés lehetőségével a lap nem tud élni. Szabó Pál a Szabad szó és a Kelet Népe mellett egy harmadik folyóirat, a Vetés kiadására is engedélyt kapott. Ez utóbbi lapterv nem jutott el a megvalósulásig, sőt, Szabó Pált a Szabad Szó szerkesztése és kiadása, a Nemzeti Parasztpárt szervezése és nem utolsósorban saját írói munkája annyira lefoglalta, hogy megvált a Kelet Népétől is. Először a sajtótörvény miatt megszűnt Szép Szó munkatársai tervezték a Kelet Népe átvételét, de az irreálisan magas ár — 25.000 pengő! — elriasztotta őket. (L. Gáspár Zoltán levelét Ignotus Pálhoz. Bp., 1939. dec. 7. PIM, jelzet nélkül.) Móricz Zsigmond 1939. nov. 28-án Szabó Zoltántól értesült a Kelet Népe ingatag helyzetéről és átvételének lehetőségéről. Néhány nappal korábban, nov. 23-án keltezték Móricz számára a Pesti Napló felmondólevelét, melyreő dec. l-jén válaszolt (1. a 2. sz. jegyzetben). Móricz Zsigmond 1939 decemberére tehát fórum és állandó jövedelem nélkül maradt. Dec. 4-én találkozott Szabó Pállal, és másnap a következőt jegyezte fel naplójába: „Ma egy hete, kedden bent voltam a Pannóniában, s odajött Szabó Zoltán. Kikérdeztem kortársai felől, s elég gyenge aratás.