Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
népfőiskolai tervük: L. az 55. sz. jegyzetet. Vb. a 114. sz. levéllel és jegyzettel. — Gazdanevelés: A Csongrádon kiadott és Csongrádi György által szerkesztett folyóirat nem közölt ismertetést a Kelet Népéről. 131. M: Tíz év. II. 254-255.1. (Levélmásolat) felelős szerkesztő: Móricz Zsigmond már 1939. dec. 15. óta a Kelet Népe főszerkesztője volt, de a felelős szerkesztői és kiadói jogokkal járó lapengedélyt csak az e levélre válaszul érkező, Budapesten 1940. ápr. 6-án kelt 2439/1940. számú miniszterelnöki engedélyokirat biztosította számára. (L. PIM M. 100/5828/2.) Erről a Kelet Népe 1940. máj. l-jei száma a 23. lapon értesíti az olvasókat: „A Kelet Népe legutolsó számában még nem tudtuk hírül adni, hgoy a folyóirat új korszak elé került. Szabó Pál lemondott a lap kiadói jogáról, s a teret önzetlenül Móricz Zsigmondnak engedte át, aki az így megszüntetett lap helyett ugyanazon a néven s tartalommal kérte a Miniszterelnök úrtól a kiadói jog engedélyezését, s azt 2439/1940. M. E. szám alatt meg is kapta." Móricz Zsigmond a formailag új lapalapításról 1940. júl. 5-én értesítette a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetét: „A Kelet Népe című folyóirat március végén megszűnt, és a főváros a lapot jegyzékéből törölte. Április elején a Miniszterelnök úr ugyanezen a címen egészen új tulajdonosnak engedélyezett lapalapítást. A régi tulajdonos volt Szabó Pál, az új tulajdonos Móricz Zsigmond. Tisztelettel kérem, hogy ezért a régi törzsszámot megszüntetni méltóztassék és a mai Kelet Népét új törzsszámkezelni." (L. PIM M. 100/5744/1.) —A lap kiadója és egyben felelős szerkesztője az 1939. évi TV.tc. l.f-aj értelméből non tekintendő zsidónak: Az 1939. évi IV. törvénycikk — „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" —, az ún. 2. zsidótörvény erről így határozott: „1. A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki önmaga vagy akinek legalább egyik szülője vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izrealita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt, úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait. Az előző bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságból származik, ha szülői közül csak az egyik és nagyszülői közül is legfeljebb kettő volt az izraelita hítfelekezet tagja és ha 1. mindkét szülője már a házasságkötéskor valamely keresztény hitfelekezet tagja volt, és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja marad, vagy 2. szülőinek házasságuk megkötése előtt a törvényben meghatározott módon kötött megegyezése értelmében a keresztény szülő vallását követi, és a házasság megkötésekor izraelita vallású szülő az 1939. évi január hó 1. napja előtt valamely keresztény hitfelekezetre tért át, és azon túl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy 3. születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja volt, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezt tagjává lett, izraelita vallású szülője az 1939. évi január hó 1. napját megelőzően vált valamely keresztény hitfelekezet tagjává, és mind önmaga, mind a szülője ezentúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt. Az első bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt sem, aki a/az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt lett keresztény hitfelekezet tagjává, és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, ha zsidó szülői, illetőleg zsidó szülője — amennyiben pedig szülői az 1848. évi december hő 31. napja után születtek, ezek zsidó felmenői — az 1849. évi január hó 1. napja előtt Magyarország területén születtek; b/a jelen törvény értelmében zsidónak nem tekintendő személlyel az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságot, ha ebből a házasságból született vagy születendő gyermekei közül egyiket sem kell a jelen törvény értelmében zsidónak tekinteni; cl a jelen § értelmében zsidónak nem tekintendő ivadéka; ál legkésőbb az 1939. évi január hó 1. napja óta valamely keresztény hitfelekezet kötelékébe tartozó és egyébként az a/ pontban meghatározott személyi kellékeknek megfelelő szülőknek olyan ivadéka, aki születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja.