Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

zavartak meg engem is. De nagyon szeretném, ha a szerintünk áldásos munkát végző, hibátlan Kelet Né­pének ezen kifogásolt cikkeire a legilletékesebb helyről olyan magyarázatot kapnék, ami az akadékosko­dok ellen fegyver lenne a kezemben. Még egy súlyos vádat terjesztenek a Kelet Népe ellen, hogy ti. a lapot megvásárolta a Hatvani De­utsch, és általában hogy a lap kiadásában zsidó tőke szerepel. Erről én nem tudok, sőt meggyőződésem, hogy ez nem igaz. Nagyon hálás lennék, ha a leghivatottabb helyről, a lap szellemi irányítójától, főszerkesztőjétől, ked­ves Zsiga bátyámtól kaphatnék erre az otromba vádra cáfolatot. Tudom, hogy ma minden új vállalkozás harccal és küzdelemmel jár. Nekem csak az fáj, amikor becsü­letes, igaz, jó magyar emberek becsületes, tiszta magyar szándékot, áldozatos, szükséges magyar vállalko­zást támadnak. Miért? Hiúságból, önzésből? Érthetetlen. Egy soproni, kecskeméti származású, igaz, jó magyar barátom azt mondta: "Szépen indult a Te jövőd, de a Kelet Népével el fogsz csúszni!" Nem félek tőle. Tiszta becsületemet, magyar szívemet, ártatlan szándékomat és fiatal lelkesedésemet adom ehhez a harchoz. Csak most kérem hozzá kedves Zsiga bátyám segítségét, hogy minden támadást kivédhessek. Választ erre a levelemre nem a Kelet Népében kérek. Jelentéktelen, helyi jellegű dologról van szó. De ha egy levélkében pár sor választ kapnék, nagyon hálás lennék érte. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm kedves Zsiga bátyámat Sopron, 940. II. 17. őszinte híve Dr. Gyalog Dezső Sopron (L. PIM M. 100/622.) Csengery u. 50. — Egy költőt se magyarázni nem lehet, se elmagyarázni: Utalás Gyalog Dezső levelének egyik részleté­re, ahol Benjámin László versére kér magyarázatot a levélíró. L. fent. — a hódmezővásárhelyi példa: Gya­log Dezső levelének másik kérdése a Kelet Népe 1940. febr. l-jei számában megjelent Móricz-tanulmány, a Hódmezővásárhelyi jegyzetek (I. a 31. sz. jegyzetet) Lehel-e kiemelni a népet? című részletéhez (12.1.) kapcsolódik. Gyalog Dezső levelét 1. fent. — munkáim gyüjtetnényes kiadását: L. a 88. sz. jegyzetet. Vö. még a 216. sz. jegyzettel. — El fogok menni Sopronba: Móricz 1940. jan. 31-én járt Sopronban, ahol Né­meth Lászlóval együtt előadást tartott a Soproni Fiatalok estjén. Később nem utazott Sopronba. Vö. az 573. sz. levéllel. 114. K: Illyés Gyula hagyatékában. Fénymásolatát I. PIM M. 78/5. A levél másolatát I. PIM M. 100/2569/2. — 1 f. + boríték. Gépirat autográf ceruzaírású aláírással, a Kelet Népe cégjelzéses borí­tékjában. M: Tíz év. II. 280-281. 1.; Illyés Gyula Emlékkönyv. Vál., szerk.: Illyés Gyuláné. Bp., 1984. Szépirodalmi K. 94-95. I. meglepett, meghatott és fellelkesített a leveled: L. a 103. sz. levelet. — Sok mindenféle ajánlat jött: Bemu­tatunk néhányat a Magyar írók Első Népfőiskola Községe tervéhez kapcsolódó levelekből:

Next

/
Thumbnails
Contents