Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

nénak: Vö. a 736. sz. levéllel és jegyzettel. —három hónap múlva már lefekszik: Móricz Gyöngyi második gyermekét várja, Simon Imolát, aki nem sokkal Móricz Zsigmond halála után születik meg. — Iparra ma­gyart: Jócsik Lajos könyvéről I. a 425. sz.jegyzetet. —Lőrinczi Lacinak: Lőrinczi László (1919—) romániai magyar író, műfordító, kritikus. Bukarestben él, az Uj Élet szerkesztőségében dolgozik. — O tartotta a be­vezetőt, amikor a felszabadulás után Apuka először tartott előadást Kolozsváron: L. a 368. sz. jegyzetet. — Dcrzsi Sándornak: Derzsi Sándor (1919-1978) költő. A bölcsészkart abbahagyva a Thalia Stúdió színész­tagozatát végezte el. 1933-től jelentek meg versei. A Márciusi Baráti Kör egyik alapítója. 1945-ben Buda­pestre költözött, ahol különböző lapoknak volt munkatársa. — Ha én is jónak látom, akkor bevesszük az erdélyi költők közé a Kelet Népébe: Derzsi Sándornak nem jelent meg verse a Kelet Népében. — ez a Lő­rinczi Laci és társasága csinál most itt egy lapot, Március lesz a címe: A Kolozsvári Magyar Diákszövetség 1942. június végén indította a Március című lapot az erdélyi magyar egyetemi ifjúság szócsöveként. Szer­kesztője Derzsi Sándor, Kolosy Márton és Lőrinczi László volt. 1944-ben szűnt meg. L. Március. Ellen­zék (Kolozsvár), 1942. jún. 20. 4. I. — Ováryékat: Ováry Elemér. L. a 738. sz. jegyzetet. —Éppen most kaptam mega lapokat és Apukának a fogalmazványait: Vö. a 742. sz. levéllel. — Dr. Bródy: Ilyen nevűt nem találtunk a gyűjtőíveken. L. a 755. sz.jegyzetet. 745. K: PIM M. 98/1/59. — Gépirat autográf tintaírású aláírással és kiegészítéssel, a Kelet Népe cégjel­zéses levélpapírján. A levél egy része „Ováry Zoltánnak nem kell fizetni semmit"-től „A kert teljesen be van kapálva, egy szál dudva sehol. Még"-ig maradt fenn másolatban. L. PIM M. 100/2649/31. a kisasszony betegen fekszik Kolozsváron: L. a 744. levelet ésjegyzetet és vö. a 743. sz. levéllel. —mint tegnap írtam: L. a 740. sz. levelet. — táviratoztam Ováry Zoltánnak: L. a 743. sz. jegyzetet. Ováry Zoltánról I. a 738. sz. jegyzetet. — a leveleimet: L. a 736., 738., 740., 742. sz. levelet. — Kedden éjjel írtad az egyetlen levelet: 1942. jún. 9-én, kedden két levelet írt Móricz Erzsébet Móricz Zsigmondnak. L. a 733., 734. sz. le­velet. — Lívia néninél: Móricz Miklósné Müller Lívia. —Jánossal: L. a 695. sz. levelet. — a néni, a házi­asszonyod: Vass Domokosné. L. a 719. sz. jegyzetet. — már megvan az első 40 előfizető: L. a 755. sz. jegy­zetet. — Tegnap elküldettem neked egy rakás megírt levelezőlapot: L. a 742. sz. levelet és jegyzetet. — Feri: Mikó Ferenc. L. a 679. sz.jegyzetet. 746. K: PIM M. 100/1073/2. — 1 f. Gépirat autográf tintaírású aláírással, Móricz Zsigmond autográf ce­ruzaírású rájegyzésével. így született meg ez a tanulmány: Koczogh Ákos A magyar ritmus legújabb irodalmunkban című ta­nulmányának kéziratát 1. PIM M. 100/6000/3. Nem jelent meg a Kelet Népében. L. még a 785. sz. le­velet. — Valamikor ennek az egyesületnek helyiségeit takarította József Attila, atníg Lábán Antal tudo­mást nem szerzett róla: József Attila 1925 őszi bécsi tartózkodása során a Collegium Hungáriáimban is lakott, és — amint azt a költő Önéletrajzában is megírja — a Bécsi Magyar Akadémikusok helyisé­geit takarította cserébe a szállásért és ellátásért. Lábán Antal (1884-1957) irodalomtörténész, kriti­kus. 1909-1923 között a bécsi Theresianum magyar nyelv és irodalom tanszékének professzora, majd a bécsi Collegium Hungaricum szervezője és igazgatója. Amikor József Attiláról tudomást szerzett, kiemelte méltatlan helyzetéből, tanítványok szerzésével és egyéb módon segítette a fiatal költőt. L. erről részletesen Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája. 1923-1927. Budapest, 1977. Akadémiai Kiadó. 419-421.1.

Next

/
Thumbnails
Contents