Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

Ma megjött a küldeményed, nagyon köszönöm, nem tudom, nem kaptad meg a leveleimet, amiben ír­tam, hogy most nem vagyok már rászorulva, elég jól keresünk, sokkal jobb lenne, ha lehetne nyáron hoz­zátok menni, és akkor segíthetnénk magunkon vele. Kár a sok kamatért a küldésnél. Nem hiszed, hogy le­het? A Mihályka levelét megkaptad, s most Miklós? Erre nem jösztök soha? Gyönyörű tavasz van, már nem is hitlük. Ha így kimegyünk, annyira tudjuk értékelni a napot és a szépségeket, majdnem hihetetlen, hogy szabad. Mindég magunkban. Még egy paj­tást se talált egyik se, akit kívánnánk a társaságunkba. Helyesek, de csak futólag. Nagyon megbecsülnek engem a gyerekek, s jól el is mulatunk együtt, és nagyon vágyunk a másik kettő után, akik meg nagyon nél­külöznek. Úgy látom, Katim jól tud bánni az emberekkel, mindenüvé meghívják. Nénjével nem nagyon jutottak közelebb egymáshoz. Szegény „Nagypapa" ma igen panaszos levelet írt, nekik igen rosszul megy, Miklós is maga írta, ne tá­mogassa-e őket, és mégse küldött nekik semmit. Pedig nekem is ő az egyetlen, aki valami figyelmességet küld néha-néha. Pedig ha 10 deka, [akkor] is jó, még egy hagyma is. Hát remélem, egészséges vagy, és a föld és nap, levegő és víz jót tesz a lábodnak és minden fájdalmad­nak, és vigyázol magadra. Mindnyájatokat ölelünk, csókolunk: Idád Nppa elküldte a Miklós cikkét a Magy. Nemzetből, nagyon érdekes. Minden jót kívánok születésnapodra, kedves Zsiga bácsi, persze szívesebben mondanám ezt szemé­lyesen. Sok szeretettel csókollak és mindenkit üdvözlök: Michael és Ángy. (L. PIM M. 100/1454/96.) —Janka: Móricz Zsigmondné Holies Eugénia. L. a 699. sz. jegyzetet. — Most spiritiszták közé kevered­tem, és voltam egy szeánszon (...)Az egészet megírtam már, és a legközelebbi számban jön: Mőricz Zsigmond élete utolsó nagy kalandja volt a spiritizmussal való kacérkodás. Hillebrand Jenő (1884-1950) ősrégész, egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának vezetője ismertette meg Móriczot a spiritiz­mussal. Többször magával vitte az írót egy óbudai spiritiszta társaságba. A szeánszokon gyűjtött élménye­it Móricz három nagy riportban örökítette meg a Kelet Népében: Híradó a spiritisztákról. I. 1942. júl. 1. 1-9. I. [Fényképpel.]; Spiritiszta ülésen. 2. 1942. aug. 1. 1-10.1.; Boldog Margit regéje. (Spiritiszták közt 3.) 1942. szept. 1. 1-9. I. A riportsorozathoz a szept. l-jei szám 20. lapján, a Szerkesztői asztal-rovatban a következő megjegyzést fűzte: „A spiritizmusról addig nem kívánok beszélni, míg fölfedező tanul­mányutamról meg nem jövök. Számtalan levelet kaptam, de nem akarok velük foglalkozni, mert nem en­gedem megzavarni az élményt. Nem tudományos munkát végzek, hanem íróit. Pontosan, becsületesen és szemléletesen közlöm először a nagy élményt. Ha ezen túlleszek, akkor a részletekre is szívesen reflektá­lok. De előbb csak lássuk a medvét." Móricz a riportsorozatot folytatni szándékozott. Azt is tervezte, hogy a három részből álló anyagot könyv alakban is megjelenteti és árusítja az 1942. évi Budapesti Nem­zetközi Vásáron. A Pester Lloyd nyomdától árajánlatot is kért a tervezett kiadványra. Nincs tudomásunk róla, hogy ez megvalósult volna. L. Fülöp István dr.: Móricz Zsigmond és a spiritizmus. Újság, 1942. aug, 9. 7. 1.; K. Margit: Móricz Zsigmond és a spiritizmus. Levél a szerkesztőhöz. Újság, 1942, aug.T3. 4.1.; Fé­ja Géza: Spiritizmus. Reggeli Magyarország, 1942. aug. 15. 7.1. Vö. a 480, 740, 744, 748, 764, 768-770, 772, 773, 778, 784, 786, 788, 794. sz. levéllel. — Úgy látszik, még azt a számot nem láttad, amiben a Pet­rovics Sándor verse van: L. a 717. sz. jegyzetet. — Miklósék: Móricz Miklós. — Pali főjegyző egy Esztergom megyei kis faluban: Pallaghy Pál (1900-?) Nagysápon volt főjegyző. — Felesége egy húszéves sze [rej lem bol­dog beteljesedése: Pallaghy Pál felesége Gonda Erzsébet Irén, aki Esztergomban született. Házasságukból egy gyermek született 1945-ben: Pallaghy Pál Béla. — Emma néni: Pallaghy Lászlóné Kis Emília (1867­1940) Pallaghy Pál édesanyja. —Most van egy kitűnően menő nyomdájuk: L. a 655. sz.jegyzetet. — Józsi bátyámat: Pallagi József. L. a 400. sz.jegyzetet. —Megkaptam a leveleidet: Móricz Ida az 1942. ápr. 9-i le­velében ír arról, hogy már nincs szükségük Móricz Zsigmond havonta küldött pénzbeli támogatására. L. PIM M. 100/1454/95. — Mihályét: Varga-Weiss Michael. L. a 607. sz.jegyzetet. —Mária: Simonyi Mária. — Most is ki akarom adni a Magvetőt új kiadásban: L. a 152. sz. jegyzetet. — éppen most írtam le Pázmány-

Next

/
Thumbnails
Contents