Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

E megállapításhoz én — most megint líra következik — környezet-higiénés tanulmányaim során ju­tottam. Sok szakember szerint ugyanis az alföldi hastífusz-járványok közvetítője a légy. Nem a házi légy, hanem másfajta légy, valószínűleg a gyümölcs-légy. Én a legyek ellen indultam. Azok legjobb tenyész he­lyét: az udvarokban felhalmozott trágyát vettem számba. Hogy milyen eredménnyel, a mellékelt tanul­mányomból olvashatod, kedves Zsiga Bátyám, ha van rá időd. Szeretném Neked a többi idevágó tanul­mányom különlenyomatát is megküldeni, de — sajnos — részint egy példány van belőle, részint egyet­lenegy sem. Mindet széjjel osztogattam. Láthatod ebből is — ha leszel szíves drága idődből egy kicsit ennek az én téves eszmémnek, fixa ide­ámnak egy keveset szentelni —, hogy az abban foglalt intézkedések a tífusz-kérdést is megoldanák. Talán mondanom se kell, hogy az [a] rendelet, amit én sürgetek tanulmányom végén, sohasem jelent meg. Pedig egy csapásra megoldaná a Tiszántúl legfontosabb mezőgazdasági és egyúttal járványtani problémáját. Persze az iskolának is meg kellene tennie kötelességét. Egy percig se állíthatom, hogy a trágyatárolás célszerű és intézményes megvalósítása után más nin­csen. Teszem a tanyai utak kérdése — még nagyobb jelentőségű. De ezt könnyedén meg lehetne valósíta­ni. Míg az utak kiépítése, a mezőgazdasági, illetőleg paraszt városok határát bekapcsolni a város gazdasá­gi vérkeringésébe, összekötni a tanyákat a piacokkal: ez jelenleg a Kunságon csak merész álom, amiről beszélni sem érdemes. Félek, hogy ez a trágya-tárolási és felhasználási rendszer éppúgy nem valósul meg egyelőre, mint az Általad oly nagy kitartással propagált házi téglaégetés. S félek, hogy politikai okok akadályozzák meg ezeknek és a hasonlóknak megvalósítását. Még csak annyit: múlt évben a Nagykunsági Lapokban tíz folytatáson keresztül apró kis cikkecskék­ben megírtam a Földmíves esalád élete és egészsége rovatomban Háztájék és termőföld, jő egészség és jó termés címen mindent, amit a kisgazdáknak erről tudniok kellene. Ezt a dolgozatot egy művésznövendék barátom illusztrálta is, hogy még kézzelfoghatóbbá tegyük. Az idén részben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalos lapja, a Tiszántúli Gazdák szintén közölte. Eredmény: egyetlenegy kisgazdáról sem tu­dok, aki követte volna a benne lévő igét. Nem lehetetlen, hogy a dolgozat kis füzet alakban is megjelenik. Az eddigi balsiker után attól se remélek sokat, bizonyára bennem a hiba. Ha Te, Kedves Zsiga Bátyám, kézbe vennéd az ügyet, s ráirányítanád az illetékesek figyelmét, mégis elérhetnénk valamit. Jelenleg ilyesmit kizárólag a központi hatalom útján lehetne elérni. Ha a Népfőiskolák már elég falu­vezetőt neveltek, akkor talán alulról is kiindulhatna a kezdeményezés. Néhány számot mellékelek a Tiszántúli Gazdákból. Az azonban — papírszükséggel takarózva — csak hézagosan hozta a dolgozatot. így azt a részt is kihagyta, melyben a Te egyik regényedből idézem, hogy milyen a szép trágyadomb. Ugy ezért, mint hosszúcskára nyúlt levelemért még egyszer szíves elnézésedet kérve vagyok Karcagon, 1940. szeptember 16-án tisztelő és szerető híved: Dr. Kiss Mihály (L. PIM M. 100/1055/1.) Vö. az 579. sz. levéllel. — Most a Szabad Egyetem keretében már ilyen témákról is beszélhetünk: Móricz a Kelet Népe 1942. jan. l-jei számában induló Népfőiskola-rovatra utal. L. az 55. sz.jegyzetet. 577. K: PIM M. 100/1371/3. — Levelezőlap. Autográf tintaírás. Móricz Zsigmond ceruzaírású rájegy­zésével. Karay Gyula kíván jelentkezni nálad Szeremé megmutatni a rajzait, és adna a Kelet Népe számára közlés végett: Karay Gyulának nem jelent meg rajza a Kelet Népében. Móricz a Kelet Népe 1942. jan. 15-i szá­mában, a 21. lapon, a Szerkesztői asztal-rovatban válaszol Medgyessy Ferenc levelére: „Boldog újévet. Én már kb. 20 év óta senkinek se küldtem b. u. é. k.-lapot. Nektek íme: Kézcsók Marusjának. Éljetek, míg le­het. Fiatalok. Mondd meg Karaynak, próbáljon megtalálni." L. még a 611. sz. levelet. — a KÚT-kiállítá-

Next

/
Thumbnails
Contents