Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
vében című regényére céloz, melyből a Kelet Népében is jelent meg egy részlet. L. az 536. sz. jegyzetet. — Frisset: Friss Újság. L. a 15. sz. jegyzetet. — Ha van mit válaszolnia, Zsiga Bátyám, legyen szíves Boltay néven a „szerkesztőiasztalon"hagyni: Móricz nem írt szerkesztői üzenetet Bugárszky levelére. 569. K: PIM M. 100/1551. — 2 f. Gépirat autográf tintaírású aláírással, Móricz Zsigmond ceruzaírású rájegyzésével. Pár héttel ezelőtt beküldtem egy hozzászólást Jócsik Lajos filmbírálatához: L. a 463. sz. jegyzetet. 570. K: PIM M. 100/2359/6.— 1 f. Gépirat autográf tintaírású aláírással. Verzóján ismeretlen ceruzarású rájegyzése. Rejtett izgalommal olvasom a bankok elleni kifakadásait: Móricz Zsigmond a Kelet Népe 1941. okt. 15-i számában közölte Móricz Miklós Százéves bankjaink című cikkét (1-3. I.). Majd az ezután következő három számban, a Szerkesztői asztal-rovatban, a címlap belső oldalán Móricz Zsigmond „levelezést folytatott" a bankokkal, melyeket az alábbiakban közlünk: Bankokrácia. „... mért írta le akkor azt a négy szót ritkítva Móricz Miklós dr, hogy bankra nincs okvetlenül szükség?..." Az öcsém majd megmagyarázza, mit jelent számára ez a négy szó, mivel azonban a négy szót én húztam alá mint az egész kérdés lényegét, hadd mondjam el, hogy éppen most olvasom Nőtel Vilmos kitűnő tanulmányát a M. Tud. Akadémia megbízásából és támogatásával kiadott folyóiratban, a Magyar Közéletben, s ebből erre vonatkozólag a következőket értettem meg: „1934-40 közt a gyáripari termelés száz százalékkal nőtt, de ebben a hatalmas föllendülésben a banktőke csak 6% újabb befeketetéssel vett részt. A bankok csak a fizetési forgalmat, a devizát és a kincstári váltók beváltását vállalták. A gyáripar saját tőkéjével és külföldi tőkével dolgozott, s ezalatt a magyar bankok saját bőrük mentésével foglalkoztak. Pl. összevásárolták letört árakon a külföldi zálogleveleket. Adminisztráltak, beszedték a kamatokat, begubóztak, óvatosak voltak, kölcsönöket nem adtak, vállalkozásba nem kezdettek, a kisipar megmentését is átengedték, mint kezdeményezőnek, az Államnak." Egyáltalán, tessék meggondolni, hogy ha valakinek négy milliárd pengő áll rendelkezésére, mint a bankokráciának: mit tudna az tenni az ország iparának, kereskedelmének és gazdaságának fellendítésére. Ellenben én ismerem azt a gazdát, aki a hatvan disznajának hizlalásához szükséges kukoricát nem tudta megvenni azokban a nehéz időkben, mert semmiféle bank nem volt hajlandó tehermentes birtokára semmiféle pénzt kölcsönadni. Tessék megnézni, mivel ünnepelte magát a százéves Legnagyobb Bankunk? „Utam nem jelzi semmi tett..." — mondhatja a költővel. Egy falusi dalárda több érdemre hivatkozhat a nemzeti fejlődés koncertjében, nem is szólva arról, hogy a falusi dalárda valósággal szenteket nevel, akik nem isznak, nem dorbézolnak, hanem magasztosán énekelnek. Ellenben a bankokrácia, az valami mást nyújt belső tagjainak. Ha egyebet nem nyújt is, azt megtette, hogy ebben a nehéz időben, Nőtel Vilmos adatai szerint, bruttó bevételének 90-94%-át saját adminisztrációjának fenntartására fordította. Erre kell a nemzetnek négy milliárdot márványpalotában őrizni, hogy elbürokratizálódást szolgáljon a nemzeti vagyonnak ez a része? Könyvelni az Állam is tud. A magántőkének csak az adhat olyan kivételes és roppant hatalmat a kezébe, ha életteremtő munkálkodással foglalkozik. így a bank csak rákos daganat: mindenképpen csak öncél. Én azonnal átadom őket az Állam kezébe. És akkor nyugodtan alszom, mert bankokra nincs okvetlenül szükség. (Kelet Népe, 1941. nov. 1.)
