Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

— Ki van fizetve, — szólt közbe egy fiatal úr. Nem is testhordó kocsi, már nyugalomba tették. Valamikor díszhintója volt Kovács Gusztávnak, a miniszteri biztosnak. Ezen hozták be az állomástól a városházáig apámék. Ezen dobálta meg záptojásokkal a tömeg, ezen verték meg markos mészárosok és huncut diákok. Haj, régi szép napok! A hazafiúi érzés sajog fel szívemben. Hiszen ért engemet, biztos úr! Szép ügy ez, kérem! Nincs ebben se politika, sem osztály elleni izgatás, sem erkölcs, sem vallás ellen való támadás. Fiatal szívek túllobogása, gyönyörű szép májusi éjtszakán. Ne bántsuk egymást! Köblös Gizi kucorogva pislogott a trónszékből a fekete rendőrre. Jaj, ha megint hűvösre kerül! Kezdte magát szégyellni ilyen hármas botrány közepében. A rendőr mindent írásba vett. Hallgatag méltósággal süllyesztette kis noteszét a belső zsebébe s jobb kezét feltartva, annyit mondott: — Oszoljunk! Horváth Laci csendesen a rendőr mellé lépett: — Nézze, biztos úr, nem kell ennek a dolognak olyan nagy fenekét keríteni. Mázoljuk el az egészet, nem történt semmi. Nem jő vért szülne a közönségünkben, ha megtudná a lapokból, hogy vitéz olasz testvéreink pucér lányokat kocsikáztatnak az éjben és magyar fiúkra lövöldöznek a görög templom alatt. Én kötöttem beléjük, megkaptam a magamét. Rendben van, nem halok bele. Olyan jól bevégeztük az ügyünket, hogy a bíróság sem zárhatná be csattanósabb igazsággal. A rendőr mogorván dörmögött: — Ehhez én nem értek. Ezt majd a kapitányságon intézik el. Ment rendületlenül a központ felé. Enrico Bossi pedig mellé kanyarodott 1 lorváth Lacinak, megemelte kalapját és ezeket mondta olaszul: — Uram! Barátom! Magyar pajtás! Szervusz! Én is jó fiú vagyok, te is derék magyar vagy. Bocsáss meg, hogy meglőttelek, kénytelen voltam vele, mert te ütöttél volna főbe. Legjobb védelem a támadás, — mondja Mussolini és pecsételi meg Hitler. Kezét nyújtotta neki, Horváth Laci nem sokat gondolkozott: magyarosan megrázta. A bal kezével. Erre Enrico Bossi megölelte, megcsókolta kétszer, jobbról is, balról is. — Irány a Hullaház! Bekanyarodtak egy mellékutcába, annak a közepén volt a Hullaház, a város legbohémabb kis kocsmája. * * * A rendőrbíróság az olasz művészt kímélte, mert a budapesti követ közbeszólt és Enrico Bossi egyéni szabadságát nem korlátozta senki, de a Horváth Laci sebének a gyógyítását ő fedezte. Köblös Gizin jól elverték a port, mintha ő rendezte volna az egészet. Közerkölcsöt sértő botrányos viselkedés miatt tíz évre kitiltották a városból. Itteni eddigi kihágásainak nagy tömege is súlyosan esett a bal serpenyőbe. Három napot adtak neki: ha addig el nem tűnik a határról, rendőrkocsin toloncolják ki valamelyik városba. Sírva panaszolta el sorsa balra fordulását édesanyjának: — Mintha én volnék a falu rossza! Mintha nem volna nálam elvetemültebb a világon! — Oh, a rongyosok, a nyomorultak! Milyen szerzetes pofával mondják ki másra a szentenciát, mintha ők ott ringadoznának az Ábrahám kebelében, mások pedig az ördögökkel őriznének egy csordát. Ezek állatketrecben élnek, mint a majmok: onnan vigyorognak ki a szabad világba; megcsodálják és megvetik a maguk törvénye szerint élőket. Nyavalyás nép! Én hoztam világra mindenféle fajtájuknak kis bőgő-majmait; én mutattam meg nekik a magam munkájában: mi az az emberszeretet. Ok meg azt mutogatják minden nap: mi az az embergyűlölet. Köpd le őket, fiam, magasan fölöttük állunk! — De mit csináljak én Pesten? — kérdezte szörnyülködve Gizi. Se ipam, se napám, senkim a világon. Anyja egy régi nótával felelt neki: Szerezz jó barátokat. Szeresd híven azokat. Ha megcsal is egy vagy kettő álnoksággal. Kipótolja a jő Isten igazsággal.