Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
560. K: PIM M. 100/1580/14, — 2 f. + 19 f. melléklet. Autográf tintaírás Móricz Zsigmond ceruzaírású rájegyzésével. A levelet Oláh Gábor diktálta Balogh Ilonkának. Melléklet: Oláh Gábor A rettentő bába című novellája. Csodálkozva láttam a Kelet Népében Gépvilág című versemet: L. az 506. sz. jegyzetet. — Hiszen a cenzúra kitörölte (...) hogy történhetett ez: Vö. az 572. sz. levéllel. — Ide mellékelten indítom útnak híres novellámat, a Rcttaitö bábát: A RETTENTŐ BÁBA — Elbeszélés — írta: Oláh Gábor I. Debrecen nem ismeri a dunántúli egykét. A Hortobágy messze van a Mecsekaljától. Debrecenben szeretik az életet. Az asszonyok az embereket, az emberek az asszonyokat. Nem ijjednek meg a gyerektől, mert nincs föld, amelyet megosszanak. Minden gyerekre annyi föld jut, amennyit a fenekével betakar. A népesedési statisztikát nem az állam kedvéért emelgetik föllebb, hanem, mert jó ha gyerek van a háznál, különösen fiú, akiket az ember vesz maga mellé; de ha lány jön: az se baj. Azokat meg az édes anyjuk pergeti-forgatja maga körül. Debrecenben sok a gyerek, különösen a szegény-sorokon. Szegény ember: sovány ember, sovány embernél mindig nagyobb a szaporaság, mint a kövérnél. Borz utca, Csap utca, Vendég utca, Kar utca: csupa kis táborhely, gyermekek siserahadáznak bennük. De ne hagyjuk ki Köblösné asszonyomat se. Köblösné: bába javasasszony; neki köszönhető jórészt, hogy a Mester utcai részeken mindig többen születnek, mint halnak. Maga is szült négy gyermeket, szereti a kis tölgyfafejű magyarokat. Mikor megünnepelte az ezredik gyerek születését, akit ő állított talpra, olyan nagy ünnepet rendeztek neki, hogy a Basahalmán túl is zúgott bele a szoboszlói határ. — Az a miénk, amit megeszünk, azoké vagyunk, akiktől születünk, azok a darabjaink, akik belőlünk maradnak, — szokta mondogatni Köblösné asszonyom. Már a termete is esuda-bálvány. A pogány javas-asszonyok egyenes leszármazottja. Fekete szemében lidérces láng ég, orcája sápadtan kísérteties. Nagyra szabott jellem, de a testét sem kanállal mérték, hatalmas karjai csodálatos pici kis öklökben végződnek. Mindig fekete selyem ruhában jár: bizonyos gyászszertartással hozza életre a jajongó életet. Özvegyasszony, csak a más gyermekeinek él, no meg a magáénak. Mindig csatasorban érzi magát, mindig farkasszemet néz fekete, nagy ellenségével, a halállal. Mert bizony a pici új ember teste-lelke birtokáért épúgy folyik a küzdelem a halál és az élet angyala között, mint a Faust doktor elkárhozó lelkéért. Az urát eltemette, két nagyobbik lányát férjhez adta, a legkisebbiket kereskedelmibejáratta. A legnagyobbik lány: Mariska, egy szabónak lett a felesége: legyen, aki testi ruhánkat kiszabja, megvarrja. A másik, Katica, a katonaság zsoldjába állott: egy manipuláns őrmesternek lett a felesége. Pergőnyelvű kis cseléd volt, aki otthon exercirozta azt, akitől a kaszárnyában a század reszketett. Mérgében egyszer fel is akasztotta magát, de az ura bosszúból levágta. A harmadik lány, Gizi nem fogadott ugyan örök szüzességet, de nem kötötte sorsát egy férfi sorsához, nagy szíve volt: sokat szeretett. Negyedik gyermeke fiú volt, a család szemefénye. Arcára is legtöbbet érő a roppant bába táborában. Kreol arca volt, mint az anyjának, fekete szeme, mint az anyjának, lappangó szenvedélye, mint az anyjának, jó szíve, mint az apjának. Csakhogy apját már nem is ismerte. Mikor Köblösné fekete kis táskájával végighaladt a szegények utcáján, csaknem minden házból ráköszöntötték a napot. Nagy tisztelete volt a szegény népek között, mert sok kis rívó gépet, később munkás gépet állított közéjük csatasorba.
