Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
552. M: Kelet Népe, 1941. nov. 15. 20.1. Szerkesztői asztal. Vér György, Szeged. Köszönöm, Gyurkám, írásodat: Vér György Móricz Zsigmond a szegedi tündérkertben című, a Délmagyarországban megjelent cikkét (1. a 198. sz. jegyzetet) küldte el Móricznak a következő levél kíséretében: [Szeged, 1941. nov. 4.] Kedves jó Zsiga bátyám, ne vedd rossznéven, ha régi szeretettel, hűséggel és érzésekkel mellékelten elküldöm azt a cikket, amelyet a Délmagyarországban írtam a Rózsa Sándor-regényedről. Úgy éreztem, kötelességem írni erről a műről éppen nálunk, Szegeden — és ez érzésektől vezettetve küldöm el, ha nem haragszol érte. Igaz szeretettel és tiszteletlel ölellek sokszor, Zsiga bátyám, jó, nagyon jó egészséget kívánva, régi szerető híved Vér György Szeged, november 4. 1941. (L. PIM M. 100/2288/3.) — A napokban, úgy remélem, ismét lekukkantok az őszi esőt nézni a pusztán: Móricz nem járt Szegeden ebben a? időben. 553. M: Kelet Népe, 1941. nov. 15.19.1. Szerkesztői asztal. Hódmezővásárhely, Sarolta u. 10 a. Az egyedüli szájkosár nélküli lapban: Móricz Vöröss István következő levelére válaszol: Hmvhely, 1941. nov. 4-én Szeretve tisztelt Zsiga Bátyám! Előre is elnézést kérek megszólításomért, de én azt hiszem, hogy őszinte érzésem följogosíl arra, hogy ezt a szívhez közelebb álló Zsiga Bátyámat írjam le. (S azt hiszem, többet ér a föloldott és formát bontó őszinteség, mint a rideg címzés, mely mögé okvetlenül elbújik olyasvalami, aminek nem is szabad napfényre kerülnie.) Nem akarok a találgatással sem időt rabolni, hadd írom mindjárt ide, én írom a levelet, Vöröss István, akit Hódmezővásárhelyen 1939. ápr. 14-én meglátogatott Móricz Zsigmond, kilépett írásainak betűiből és megelevenült; láttam és beszéltem vele, s ez volt első találkozásom az élő irodalommal. Ezt a találkozást sohasem fogom elfelejteni, de azóta is nagyon megmozgat bennem valamit az a tény, hogy íme, már két éve kapom Zsiga Bátyám jóvoltából a Kelet Népét; két éve jár már teljesen érdemtelenül nekem, s én eddig talán még meg sem köszöntem. Mi jogon, mi címen mindez? Jósággal is meg lehet az embert szégyenítem, és én találva érzem magamat. De nemcsak ez volt levelem és zaklatásom célja. Zsiga Bátyámhoz fordulok — íme — verseimmel, kezeibe teszem le bizalommal és azzal a derengő vággyal: hátha megjelenhetnek a Kelet Népe hasábjain, mint az már történt is egy versemmel. (1939. febr. 15-én.) Ha ezek megfelelnének, lennék olyan telhetetlen, és küldenék műfordításokat is. (Villon, Francis Jammes-től egy erős verset: Pauvre Piont, amit Sakkparasztnak fordítottam, egy másik: J'aime l'âne, Szeretem a szamarat és többet is.) Nagyon szeretnék megjelenni az egyedüli szájkosár nélküli lapban, ahol a versnek a célja nemcsak a gyönyörködtetés (táncoljunk a polgárnak, aki olvas minket, és aki éppen ezért urunk és istenünk!), hanem az igazmondás is. Ez volna a vágyam, s ezért e levél.
