Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

A Komáromi József Sándornak szóló szerződést Móricz Virág férje, Kolos Richárd fogalmazta. Lé­nyege az volt, hogy Komáromi ötvenezer pengőjét a Kelet Népe fejlesztésére és terjesztésére fordítják, és kudarc esetén sem követelhető vissza ez az összeg Móricz Zsigmondtól. Komáromi azonban hetekig nem jelentkezett, így nem volt kivel aláíratni a szerződést. Végül Móricz Erzsébet felhívta őt telefonon Obe­csén. Komáromi betegségével indokolta távolmaradását. Hónapokig tartott még a huzavona. Komáromi időközben ismét módosította elképzeléseit. Már nem a Kelet Népébe akart betársulni, hanem egy hétfői lapot akart indítani, s abba hívta meg Móriczot. Móricz azt javasolta neki, hogy inkább egy irodalmi fo­lyóiratot indítson Délvidéken. Majd 1941 decemberében, amikor Móricz megbetegszik, kórházba kerül, a Kelet Népe nagy anyagi gondokkal küszködik, ismét felajánlja Komárominak a lapot. Komáromi azon­ban bejelenti, hogy 1941. dec. 12-én a Híd című laphoz szerződött. Ezzel a Komáromi-ügy lezárul. Bár egy 1942-es levélből (I. a 656. sz. levelet) az derül ki, hogy Móricz 1500 pengővel tartozik Komárominak. Tehát valószínűleg ilyen összeget fektetett be a bácskai fiatalember a Kelet Népébe. Noha az együttmű­ködés Komáromi József Sándorral meghiúsult, mégis voltak eredményei is ennek a kapcsolatnak. 1. Mó­ricz Zsigmond óbecsei látogatásának élményéből született az Óbecsei szállásokon című rádióelőadása, mely 1941. okt. 19-én 17,50 órakor hangzott el. Kéziratát I. PIM M. 100/4199/60. és M. 100/5332/3. S az azonos című, de nem azonos szövegű riport, mely a Kelet Népében jelent meg, 1941. dec. 1. 1-3. I. 2. A Kelet Népe okt. l-jétől — Komáromi József Sándor javaslatai nyomán — nagyobb terjedelemmel, meg­változott külsővel, rajzos címlappal jelent meg. A változáshoz Móricz a Szerkesztői asztal-rovatban a kö­vetkező megjegyzést fűzte: „A Kelet Népe új arccal tekint szembe az olvasóival. A lap mától kezdve bő­vebb is nyolc oldallal. Hazafias kötelesség, hogy semmi pazarlásba ne essünk, de ennyivel meg akarjuk há­lálni előfizetőink kitartását és szeretetét. Lesznek még — vihar után — szebb idők és bőségesebb napok. De érzésben, gondban, gondolatban gazdagabbak alig." (21. I.) A Kelet Népe átalakulása idején fogal­mazták a következő körlevelet is: Igen tisztelt Bizományosunk, ha szabad annak mondani, hogy mi állandóan küldjük a Kelet Népét, s nem kapunk rá semmi választ. Most, hogy az okt. l[-jei] számmal a lap megújult, terjedelemben és kiállításban megdrágult, ezennel t. kérjük, méltóztassék véleményét megmondani, lát-e reményt a lap terjesztésére. Szívesen leszámolunk a múlttal, de kérjük a remittendát tessék azonnal visszaküldeni, az eladottakkal elszámolni Önnek is. Ha nem kapunk azonnal választ, a lappal nem terheljük tovább. De Főszerkesztő urunknak nagyon fájna, hogy az Önök városa, mely neki annyira kedves, meg legyen fosztva a Kelet Népétől, mely most új és szépirodalmi lap lesz. Szíves válaszát kérve maradunk tisztelettel a Kelet Népe Kiadóhivatala (L. PIM M. 100/5805/20.) 3. Komáromi József Sándor hozta a Kelet Népe délvidéki számának az ötletét is. L. Tíz év II. 429-444. I. és a 460., 464., 466., 470., 472., 476., 481.. 487., 488.. 490.. 493., 513., 514., 519., 529., 534., 561., 571., 572., 581., 585., 642., 740., 773. sz. levelet és a 436.. 461.. 493. sz. jegyzetet. 459. K: PIM M. 100/1855/1. — 1 f. Autográf tintaírás, ismeretlen ceruzaírású rájegyzésével. köszönöm, hogy lehozta a Szcgényasszonyjörgatöt: Salamon Ernő: Szegényasszonyforgató (vers). Kelet Népe, 1941. aug. 15. 9. 1. —Jó lenne, ha a most ide mellékelt két verset is közlésre méltónak találná: 1941. aug. 15-e után Salamon Ernőnek nem jelent meg verse a Kelet Népében.

Next

/
Thumbnails
Contents