Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

lyót. Ha ez nem használ, jöhet a törvény, a radikális mód. Okos földbirtok- és öröklési törvény keretében úgy megijeszteni és rákényszeríteni az egykéseket és egyséseket [!], hogy akinek csak egy gyermeke van, az egyharmadát örökölje ágivagyonának. Kétharmada szálljon az államra, amely igazságos hosszú haszonbérlet formájában adná ki az arra érdemesebb sokgyermekes, dolgos családoknak. Két gyermek is csak kétharmadát örökölhetné a rászálló vagyont. [!] Csak három gyermek vehetné át csonkítás nélkül apái örökét. Ezt a megoldást valahogyan úgy kellene végrehajtani, hogy a magánvagyon törvényessége, épsége meg ne sértessék. Ehhez jogász agy kell. Ezt meg lehet tenni a telepítéssel, de olyannal ám, aminek látható eredménye van. Nem szórványosan, hanem nagy tömegben. Ahol csak egykés magyarok laknak, közéjük telepíteni a sokcsaládú parasztokat. Ezzel két célt is szolgálnánk. A nemzetiség magyarabbá válna, és eltűnne a nemzetiségi aspiráció is, ami állandóan fenyeget bennünket. Ahol a magyarság kisebbségben van, azokon a helyeken még nagy áldozatok árán is nagycsaládú magyar parasztot telepíteni. Ezzel kapcsolatosan a földbirtokreformot mennél gyorsabban végre kellene hajtani. Ehhez nem kívánok hozzászólani, de ez a haszonbérleti elgondolás helyes, mert így olyanok is hozzájutnak, sőt inkább olyanok jutnak hozzá földhöz, akiknek nincs elegendő pénzük földet venni. Viszont, ha kellő szorgalom folytán annyit gyűjtöttek, hogy földjeiket megvásárolhatják, ezt a haszonbérlet bevételéből megtehetik. Annyi az égő sebe a magyar társadalomnak, de legkivált a magyar parasztságnak, hogy ilyen rövid papíron elmondani nem lehet. Sok idő kell ahhoz, amíg sorjában valahogyan orvossággal tudjuk gyógyítani a kórt. A gyermekhalandóság szegény vidékeken szintén tragikus. Olvasom, hogy micsoda területek vannak orvos és patika nélkül. Felállították az orvoskamarákal, itt az alkalom szétszórni a bővében levő orvosokat azokra a kívánatos területekre. Az nem lehet akadály, hogy szegény vidék — nem tud fizetni. Gondoskodjon a község vagy a vármegye az orvos megélhetéséről. Megdöbbentő, hogy micsoda babonák és kuruzslások rágják a parasztság erejét azokon a helyeken. Fájdalom, hogy a magyar parasztság okos fejei nem tudnak kiemelkedni a tömeg gyűrűjéből. Úgy élnek keserűen köztük, és a jobbaknak néha akad egy kis szellemi táplálékuk a falu könyvtárából vagy a pap könyveiből. Végtelenül helyes a népfőiskola terve! Németh László remekül ír erről. Szerintem ez összeegyeztethető Zilahy „Kitűnőek iskolájával". Én magam sokat foglalkozom a parasztsággal, és igen szeretem és értékelem őket. Megdöbbentő az, micsoda terheket raknak re[ájjok az élet kemény kövei: árvíz, rossz termés, áldozat minden téren, az aránytalanul nagy adók stb. És ő vállalja remek acélideggel. Van valami öntudatlan predesztináltság a mozgásában és szemléletében, anélkül, hogy fatalista lenne. Olyan természetesnek veszi a sors keresztjét, mintha a villát venné a vállára vagy a kaszát. Nem rikolt nagyokat örömében, és nem bizakodik el a meggazdagodás csendes vegetációjában, mint ahogy nem roppan össze a koporsó mellett sem. Hanem kedves Bátyám ezt a népfőiskolát nemcsak társadalmi szükségességnek kell neveznünk, hanem írott törvénnyé kell emelni, hogy igen, az állam is gondoskodjék erről. A nyolcosztályú elemi az átlagot emeli, de nem választja ki a jobb fejeket. A népfőiskolának aztán csak úgy legyen létjogosultsága, ha nem gyorstalpaló kurzus lesz, hanem egy komoly iskola. Nem 8 napos kiokosítás, amellyel esetleg kevélyebb lesz a hangja, és apróbbakat lépked otthon a többi fiúk [!] közt, hanem hajó darabot kap a tudomány kenyeréből és nem morzsákat. Veszedelmes a kiokosított, tudálékos paraszt, mert az aztán mindent tud, és nála senki nem tud jo[b]bat. Még ha nem úgy van, ahogyan mondja, nem vallja be. Hát az ilyentől Isten óvjon bennünket. Én már láttam elég sokat az ilyen típusokból. Olyanok ezek, mint faluból Pestre felkerüli inasok, akik aztán otthon lakkcipőben járnak a térdig érő sárban, sárga nyakkendőt hordanak uraságoktól levetett keménykalap mellé. Hadd lássa a koma, mit tanult modort Pesten. — Hál' Istennek ilyenek kevesen akadnak azért köztük. A magyar paraszt nagy átlagban szerény, csendes, és konzervatív. Ha a népfőiskola komoly és nagyméretű, legalább 3-4 hónapos kurzusú lesz, ilyen nem fog előfordulni. Mert a nehezen megszerzett diplomának jobban fog örülni, mint a 8 nap alatt megszerzett elismerő oklevélnek, és nem fogja odatenni a tenyészállatvásáron díjat nyert bikája oklevele mellé. Legutoljára hagytam, amit kedves Bátyám olyan remekül megírt: egyik cikkében (ápr. l-jén az „Ország Legnagyobb Községe" c). Mintha csak a lelkemből beszélt volna. Én még a szószékből is kikelek a ponyvaregény ellen. Emlékszem, kisdiák koromban egyik nagyvásár alkalmával Tatár Péter versét milyen mohón kapkodták a magyarok. így kapkodják az újságok 10 f.-es mellékleteit, amely szégyene a magyar