Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Makó, 1940. febr. 29.] Kedves Barátom! Hirtelenében meg sem tudom mondani, hogy mekkora örömet sze­reztél nekünk az előadás vállalásával. Pontos dátummal is szolgálhatok: április 6-án (szombat). Arról talán beszélni is felesleges, hogy a mi vendégünk leszel, ezért is és egyéb okokból is persze úgy szeretnénk, ha nem az utolsó percben érkeznél, és nem a legelső vonattal indulnál vissza. ígérem, lesz itt sok olyan dolog, ami érdekelni fog. Az előadás tárgya, esetleg címe ügyében még háborgatni foglak. De azt már most megkér­dem, hajlandó leszel-e részemre pár percet áldozni március 13-án, amikor Pesten le­szek, és amikor a Pannóniában keresnélek fel, ha az alkalmasabb; de ha neked jobb, ak­kor a Kelet Népe szerkesztőségében. Enyéimmel együtt köszönjük a baráti üdvözlést, szeretnők hasonló meleg hangon viszonozni is, de hát erőtlenek vagyunk hozzá. Majd itthon kipótoljuk. Ellenben az „öreg"-séggel ne igen kérkedj és hivalkodj, mert ha nem nagyon sietsz, egykettőre utol­érlek. Szeretettel és őszinte tisztelettel köszöntelek házam népe nevében is, és vagyok készséges híved és barátod Makó, 1940. február 29. Dr. Diósszilágyi Sámuel 99. BISZTRAI FARKAS FERENC - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Budapest, 1940. márc. 1.] Budapest, 1940. márc. 1. Nagyságos Móricz Zsigmond úrnak, író a Kelet Népe kiadójának, Budapest Mélyen tisztelt Bátyám Uram! Hivatkozással febr. 22-én Hozzád intézett sorainkra, ismételten és nyomatékosan arra kérlek, hogy a Kelet Népe 2053 pengős tartozását nekünk megküldeni szíveskedjél Sajnálom, hogy ismételten zaklatlak ezzel a kívánságommal, de amint már utolsó le­velemben is kifejtettem, olyan súlyos kötelezettségeink vannak, hogy ilyen összeget nem tudunk nélkülözni. Súlyos kötelezettségeinkre való tekintettel ana kérlek, hogy a nekünk járó összeget március 5-ig feltétlenül megfizetni kegyeskedjél. E terminusig o­lyan kötelezettségeink vannak, amelyek múlhatatlanul szükségessé teszik követeléseink behajtását. Kérésem megismétlése mellett maradok nagyrabecsülésem kifejezésével tisztelő híved: B. Farkas Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents