Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Miskolc, 1940. febr. 23.] Kedves Bátyám! Itt küldöm az egyik előfizetési ívet, 3 előfizetővel. Közülük az egyik az iskolánk. Sajnos, többet nem sikerült szereznem. A másikat hazaküldtem Túr kévére, hátha ott is akad valaki. Mellékelek néhány kéziratot, ha megfelelnének a Kelet Népének. Lehetne-e vajon arra gondolni, hogy a Kelet Népe írógárdája eljönne Miskolcra előadást tartani és széjjelnézni? Mély tisztelettel és szeretettel: Miskolc, 1940. febr. 23. Kiss Ernő 90. DIÓSSZILÁGYI SÁMUEL - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Makó, 1940. febr. 25.] Kedves Barátom! Honnan veszem a bátorságot erre a bizalmas megszólításra? Te talán már nem is emlékszel rá, hogy amikor édesanyád 1908 tavaszán vagy a nyara elején a Szent István kórházban, a Hirschler osztályán feküdt, egy délután, amikor édesanyádat látogattad meg, benyitottál az egyik orvosi szobába, amelynek ajtaján egy keskeny üvegtáblán az én nevemet olvastad el, csak úgy véletlenül. Sovány voltál, nem olyan „tekintélyes", mint ma, az akkori divat szerint szegénységed ellenére te is cilindert hordtál, akár én, a parasztcsemete. Én az ajtóval szemben álló íróasztalnál firkáltam valamit (sajna, már akkor is firkálgattam), nem valami bátran felém jöttél, bemutatkoztál, hogy a te anyád az a nagyon beteg asszony ott a hatágyasban. Én is megmondtam a nevemet. - Igen, a neved hozott be — mondottad —, azazhogy dehogyis ezt mondtad, hiszen nem tegeztél, hanem szabályosan „doktor uraztál". Közös helyre írunk a doktor úrral, mondottad, el-elolvasom a cikkeit az Urániában (hol van már a tavalyi hó?!). Ide is írogatok, de a legtöbbször név nélkül. Erre talán le is ültettelek, de ez nem egészen biztos, mert „nagy paraszt" voltam még akkor (sokak szerint ma is az vagyok). Aztán elmesélted, milyen jól emlékszem rá ma is, hogy Virter Ferenc Magyar Vármegyék-monográfiájába dolgozol, és apró novellákat fordítsz a Pesti Hírlapba, amelyek ott hátul, a hirdetések között jelennek meg, és 5 koronát fizetnek érte. (AP. H. mindig ilyen jól fizetett.) Hogy aztán mit beszéltünk, vagy hogy egyáltalán beszéltünk-e még? - igazán nem tudom. De nem is fontos. E nélkül is az emlékezetemben maradtál mindig és erősen. Amikor a Hét krajcárral kitörtél, és amikor volt lakótársam, Falus Elek rajzával díszített könyvedet már itthon, Makón megvettem és elolvastam, megfogadtam, hogy írni fogok neked. Ezt a fogadalmat azóta mindig tartottam, és 32 év múltán ma teljesítem a fogadalmat. Talán erre most sem került volna sor, ha pénteken a Belvárosi Kávé-