Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

akad egy-két nap alkalmi munka, így a legjobb akaratom mellett sem számíthatok többet nyolc teljes hónapnál. Az egy évben 640 pengőnek felel meg. (Nem 1200—1500.) Ha most ez a napszámos ember egy négygyermekes családapa (szándékosan veszek csak négyet, ugyanúgy lehetne nyolcgyermekes is), s három gyermeke iskolába jár, a negyedik pedig csecsemőkorát éli, vajon mi a helyzet? Szopós gyermeke mellől talán az anya is el tud menni pár napszámra, s így, mondjuk, a keresetük felemelkedik 700—800 pengőre egy évben. A számok, így nagylelkűen felkerekítve, kezdenek jó képet mutatni. A harmincas évek táján még csak 250—300 pengőre, három-négy évvel ezelőtt is csak 300—400 pengőre lehetett becsülni egy napszámos parasztcsalád évi keresetét. De ne örüljünk korán. Ha megváltozott a kereseti lehetőség az utóbbi két esztendőben, alaposan megváltozott a közszükségleti cikkek ára is. Pl. 3—4 évvel ezelőtt még 12-15 pengőért lehetett venni egy pár strapacsizmát, ma 80—100 pengőt kell fizetni érte. Ezelőtt 3—4 évvel egy öltöny „hétköznapi" ruha vagy egy télikabát ára 15—20 pengő volt, ma 50—80 pengő. Egy q búza 3—4 év előtt 15—20 pengő volt, ma 30 pengő. Egy kg szalonna akkor 1,20— 1,50 volt, most 3—4 pengő (zugforgalomban 8—10 pengő). És folytathatnám még a felsorolást oldalakon keresztül, de így is láthatja i. t. Szerkesztő úr, hogy az élelmiszerek ára két év alatt két-háromszorosára, a ruházati cikkek ára pedig négy-ötszörösére is felemelkedett. Hol hát a javulás? Ha a fent jelzett hattagú család télire úgy-ahogy fel akar öltözködni, hogy sovány testét megvédje az idő viszontagságaival szemben, az évi keresetének fele elmegy ruhára, lábbelire. A másik felén jó, ha be tudják szerezni az évi kenyérnekvalót. Hol van akkor még a zsírozó, a főzelék, olykor-olykor egy kis hús, téli tüzelő, lakbér, az iskolás gyermekeknek könyv stb., stb., stb.? Nem. Nem rózsás még a parasztság helyzete. Tessék megmondani, Szerkesztő úr, annak a jegyzőnek, hogy ne irigyelje a paraszttól a gabonalapot, hiszen sok ezren úgysem tudják azt beváltani. És ha mégis beváltanák, ne féltse őket, hogy megcsömö[r]l[e]nek tőle. Ne feledje a jegyző úr, hogy az annyira sajnált „villatulajdonos" 3—4 fogásos ebéd és hasonlóan busás vacsora mellé kapja a napi 20 d[k]g-os kenyéradagot, a parasztnak pedig a 180-200 kg gabonából (vigyázat, abból korpa is lesz!) tarisznyázni kell a mezőre, és nagyon gyakran üres gyomrát csak kenyérrel (csupasz kenyérrel) tudja a paraszt megtölteni. Azt írja még i. t. Szekesztő úr, hogy a két évvel ezelőtti helyzettel szemben ma már eszik cukrot is a paraszt. Eszik, de most sem igen megy tőle a falnak. Falun ám nem 26 d[k]g, hanem csak 7 (hét) d[k]g a heti cukoradag. (Gyermekeknek 20 d[k]g.) Hát attól nemigen lehet cukorbetegséget kapni, sőt még a hetenként legalább kétszer ebédként szereplő paszulylevest sem lehet vele megédesíteni, kávét nem iszik a paraszt. Nem is azzal édesítik, hanem csempészett [sjzaharinnal, a cukrot pedig egyik sátoros ünneptől a másikig spórolgatják, hogy ha telne egy kis kalács- és bélessütésre, hát legalább abba tehessenek. Mindezek után hiszem, hogy i. t. Szerkesztő úr is szomorúan látja velem együtt, hogy a parasztság nyomorúságos helyzete egy szikrát sem javult. A parasztfejet még sokkal erősebben húzza az állati élet igája, mintsem hogy az emelkedhetnék. Van. Van még mit írni a nép szent ügyéért harcoló íróknak. Sajnos van még nyomor, amit meg kell láttatniok a jólét hályogától elvakult szemekkel. Hiszen ha már kenyere