Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

773. ERDEI FERENC - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Szigetszentmiklós, 1942. júl. 6.] Szigetszentmiklós, 1942. júl. 6. Kedves Zsiga Bátyám, föltámadt bennem a lelkiismeret, s addig is, amíg hathatósabban jóvátehetem ,Jiűtlenségemet", evvel a levéllel igyekszem magyarázatot adni és javaslatot tenni a találkozás megejtésére. Természetesen Zsiga bátyám nem „vétett énellenem" semmit, viszont én sem akartam véteni. Egyszerűen az történt, hogy elmerülvén mezei- és tudománybeli munkáimban, teljes mértékben elzártam magam a nyilvánosságtól. Ha írtam néhány cikket, az is éppen olyan távol állott a világtól, mint én magam. Amit csináltam, az merőben szociológus vizsgálódás volt, s akármilyen közel is az aktualitásokhoz, mégis alaposan korszerűtlen. De ez a magányba és tudományba való bezárkózásom nem véletlen vagy szükség szülte következmény volt, hanem egészen tudatos igyekezet. Az én natúrámmal, indulásommal és lehetséges további pályámmal most nincs semmi értelme a beavatkozásnak, akár személyes nyüzsgéssel, akár irodalmárkodással. Azt is nehezen viselem el, amit kollégáim csinálnak. Mindig elolvasom a jelentékenyebb eszmefuttatásokat vagy írói mutatványokat éppen úgy, mint a prófétai nyilatkozatiokat], azonban mindig inkább taszítanak, mint vonzanának, s ha tudnék valamit szólni hozzájuk, az legtöbbször helytelenítő kritika lenne. Ezt pedig nincs értelme tenni, mert nem az én szembefordulásomon fordul meg a dolog. Ez vonatkozik a Kelet Népére is. Részben az is olyan véleményfórum lett, mint a többi folyóiratok, részben pedig sok polyvának az összesodródása, tehát annak ellenére, hogy Zsiga bácsinak szívesen teljesíteném kívánságát, nem volt kedvem írni a lapba. Ezzel szemben épülve olvastam Zsiga bácsi néhány szép epikus riportját, és öcsém olvassa izgatottan Németh László regényét. Mindez azonban nem menti azt, hogy nem írtam Zsiga bácsinak, és nem kerestem az alkalmat a találkozásra. Erről a részről a következő történt. A tavasszal, amikor írt is Zsiga bácsi, meg már bennem is feltámadt a lelkiismeret, magamba szálltam, és egy nagyon jól induló dolgot sütöttem ki. Megsavanyodván a hitvitás irodalomtól, amelyben sem irodalmi művek, sem használható ismeretek, sem helyes politikai szándékok nem születnek, kigondoltam egy tervet a Kelet Népére vonatkozóan, s azt akartam Zsiga bácsi elé terjeszteni. Gondoltam, hogy a lap egy részében az aktualitásokra, szóval a népi ügyre vonatkozó szociológiai tudnivalókat és kutatásokat kellene csinálni, erre én vállalkoztam volna, s ezenkívül javasoltam volna tiszta irodalmi zónát kikerekíteni, ahol Zsiga bácsi mellett csak reménységes írók juthattak volna szóhoz. Mindezt meg is írtam egy levélben és Erzsikénél kérdeztem is a főszerkesztő hollétét, azonban közbejött egy fontos körülmény: büntetésem kitöltése aktuálissá lett, és nekem szaladozni kellett a szabadságom érdekében, s még így sem lett bizonyos, hogy megkapom. Azonkívül a katonaság is fenyegetett — öcsémet be is vitték, akire pedig szintén szükség lett volna —, tehát kénytelen voltam elaltatni az ügyet. Még a levelet sem küldtem el, mint egyelőre tárgytalant, és magam meg teljesen elmerültem újra házon belüü dolgaimba[n].