Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

mikor két nagy lánya van. Abszolúte nem nélküli lény számomra, de ez könnyű is, mert nálam is az édesanyám szelleme él, s oly szemérem van a házban, mintha ő mindig ott ülne az asztal végén. Janka is ilyen volt, s azt hiszem, minden tisztességes ember. Janka nekem ma is fő problémám, de már nem annyira izzó és égető. Volt egy álmom kb. 1937-ben, amikor kitelstotta [kitaszította?] magát gondolataimból, s csudálatos, de ebben is szót fogadtam neki. (Most spiritiszták közé keveredtem, és voltam egy szeánszon, ahol a térd[e]met megszorí[t]otta valaki, s azt állította a médium, hogy jelen van édesapám és édesanyám is. Az egészet megírtam már, és a legközelebbi számban jön, majd elolvasod. Úgy látszik, még azt a számot nem láttad, amiben a Petrovics Sándor verse van benne.) Janka olyan volt, ahogy te látod s leírod. Nagy ember volt, s azt hiszem, abban is igaza volt, hogy két éles [ka]rd nem fér egy hüvelybe. Oly férfiasan bátor és cselekvő ember volt, hogy nem bírtam előtte se megalázkodni, sem neki eléggé imponálni. „A boldogsághoz az kell, hogy a két fél közül az egyik legalább hül[y]e legyen." Ezt neki mondogattam tréfábó[l]. Hát nem volt sem ő, sem én az. Virág sokban ugyanaz. Spórolása, re[nd]tartása, koncepciózus volta, bátorsága és ítélete s az, hogy nem fél megbántani azt, akivel szemben áll. Az ura igen derék ember, aki jobban bírja, mint én bírtam, s jobban tud a maga módján imponálni a feleségének, mint én, meg jobban tud hidegséget is mutatni, mint én. Úgy látom, a levelet túl sűrűre kezdtem, mert már fáradt vagyok, s a félben hagyott levélből sose lesz levél. Most is itt volt a kezemben egy megkezdett levél, nem is tudom, mikorról. Ha újra meglelem, ideteszem, hátha van benne valami, amivel több lesz ez a kis levél. Most nagy baj, hogy egy dek[a], de egyetlenegy deka zsír sincs a lakásban. Mindent jegyre kapunk, s nem tudunk ily szerényen gazdálkodni. Én különben úgy vagyok, hogy azt mondtam: „fiam, én egy vi[l]ágháború[t] kiszolgáltam úgy, hogy nem is vettétek észre. Ez nem az én háborúm, most ti segítsetek r[a]jtam." Komolyan, most is éhes vagyok, s az ebéd tegnapi levesmaradék volt és spenót, de nem rántással, csak egy kis tejjel. Kész. Se tészta, se hús. Már krumpli is csak néhány darab van a pincében. A világ oly gyönyörű... [MJiklósék oda vannak mégPallaghy Paliéknál. Szombaton mentek el, s úgy van, [ho]gy ma jönnek haza. Nem tudom mennyit tu[d]sz róluk. Először is Pali főjegyző egy Esztergom megyei kis faluban. Igazi régi fajta, remek falu-pen[ná]ja. Éppen olyan, mint az apja volt, kísértetiesen hasonlít is hozzá, mé[g a f]eje formája, szava ejtése és ízlése is. Felesége egy húszéves sze[re]lem boldog beteljesedése. Csak tavaly házasodtak össze, mert Emma néni [n]em kívánt katolikus menyet, azért Pali gyöngédségből vagy húsz éven át szóba se hozta. Végül is az anyja biztatta rá, de viszont azonnal meg is halt, ahogy bejött az új asszony. Miklósék viszont szintén egy húszéves szerelmet bonyolítanak le, hosszú évtizedek vágyakozását élik ki. Nagyon boldogok együtt, s mivel mindenki magának házasodik, senkinek semmi köze hozzá. Van egy szép házuk, itt a tőszom[s]zédban, én leltem nekik a kellő pillanatban, s most igen örülnek neki és [éjlvezik, s állandóan kint laknak ők is, mint én, naponta bejárnak. Most van egy kitűnően menő nyomdájuk, csak még mindig deficitben vannak, de ha isten segít, le fogják törleszteni: akkorára igyekszik Miklós kétszer annyi terhet vállalni. Úgyhogy soha sincs egy fillérjük sem, Lívia sokszor ötven pengőből tartja el a háztartást, mikor az ura tízezer pengőt fizet ki. Voltak most egy kis