Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Elég jó hosszú, 2 és fél méter hosszú. Azt mondja Jani, hogy még abból el is kell vágni, és az, amit elvág belőle, az meg jó lesz a paradicsomokhoz. Én meg azt mondom, hogy nem érdemes elvágni, mert az a fél méter nem sok, amit levág, és az úgysem elég a paradicsomhoz. De viszont minél jobban le lehet tenni. Mondjuk fél méterre leteszi, és két méter meg ha kint van a földből, azt hiszem, hogy az nem olyan nagyo[n] magas. Na, majd meglátjuk, apuka mit szól hozzá. Édes apukám, itt járt nálam az a Kiss Ernőné. Kérte tőlem az iratait, hogy nem tudnám-e neki odaadni. Bizony szegényt nagyon sajnáltam. Elmesélte, hogy mind a két lánya súlyos beteg. Az a kislány, aki ápolónőnek tanult, és éppenhogy kitanult, kapott egy bélgennyesedést, már éppen hat hónapja beteg. A másik lánya meg most gyógyult meg, de az is tüdőbajban volt, és nagyon gyenge, most az egyik jó barátja, aki őket űri) ismeri, elhelyezte Miskolcra a postához. Dehát ő meg itt maradt ezze[l] a szegény beteggel, és nem tudja kórházba vinni, mert nincs neki annyi pénze, hogy meg tudná tenni. Elment a Ravasz püspökhöz, és [az] azt mondta neki, hogy nem tud neki adni kétszáz pengőt, mert most építenek, és arra kell minden pénz. Volt már mindenhol, és senki sem akar rajta segíteni. Nagyon sírt szegény. Elmesélte, hogy neki református esperes volt az ura, és attól elvált. Kiment az ura Amerikába, aztán hazajött, és megnősült. Elvett egy félzsidó nőt, akivel egy évig élt, aztán meghalt. Most ő nem kap semmi nyugdíjat, pedig ő húsz évig élt az urával, és itt maradt neki ez a két gyerek. Az a nő kapja a nyugdíjat, aki csak egy évig élt az ő urával. Nagyon sírt, és így folytatta, hogy apuka nagyon jól ismeri, járt is apuka náluk, valahol a Felvidéken volt az ura. Most hogy fizessen? Minden injekcióért kémek 18 P[-t], hát honnan vegye elő, és kellene neki legalább vagy húsz. Tőlem kérdezte, hogy mit csináljon. Hogy most meg azt mondta neki az egyik főorvos, hogy ha ad neki 700 P[-t], akkor elvállalja alany kigyógyulását[!]. Szegény asszony, de ha nincsen neki, miből adjon. Az egész lány 19 éves, és meg hagynák hogy haljon, mert nincs neki annyi pénze, hogy ezreket tudjon adni. És már szegény lány annyira van, hogy fuldoklik, mert a belei <annyita) annyira tele vannak genny el, gennyes bélgyulladása van neki. Azt mondta, hogy ha tudná, hogy az utcán koldulással meg tudná keresni, akkor azt is megtenné, csak ne kellene neki otthon nézni azt a szegény gyermeket, ahogyan az ott kínlódik, és könyörög neki, hogy segítsen rajta. De ki ad ma neki? Azt mondta, még megpróbálja a Vígszínháznál, nem tudom én, milyen nagy úr, az is — azt mondja — már sokat segítette. Annak sok pénze is van, és nem kéri ő, csak kölcsön, mert ha a lánya meggyógyul, akkor ő azt visszafizetné. Én adtam neki húsz pengőt, mert láttam, hogy amikor apuka az iratot küldte neki a szállodába, akkor is húsz pengőt tett neki bele. Hát én most odaadtam neki, és mondtam neki, hogy ez egy injekcióra elég lesz. Tudja apuka, kiről van szó, akinek a múltkor visszajött a levele, amit apuka neki küldött, az iratokkal együtt, meg a húsz pengő is. Már nem lakik ott a szállodában, mert német katonák elfoglalták a szállodát, és szegény most egy privát háznál van. Kabátja sincsen neki. Azt mondja, hogy a télen volt neki egy kabátja bérben, és azért is elkértek tőle ötven pengőt, de már tovább nem volt neki arra pénze, most már nem fázik kiskabátban sem. Jaj, Istenem, milyen szerencsétlen anya is ez! Dehát én azt gondolom, hogy nem gyógyul már meg az a lány, aki olya[n] nagy beteg. Azt hiszem, azért nem is veszik fel a kórházakba, mert úgyis reménytelen. Remélem, nem tetszik rám haragudni, ho[g]y odaadtam neki a húsz pengőt, kért tőlem, hogy segítsek rajta, de nekem nincs pénzem. Ezt is nem is tudom, hol fogom megspórolni. Kért, hogy írjam meg apukának, hogy segítsen rajta apuka, ha tud.