Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Leányfalu, 1942. febr. 21.] Kedves Géza, nem tudom, mit kívántok tőlem? Mi lesz az a koszorúátadás? A lakáson? Vagy Gábor ki tud állani valami nyilvános helyen? Mert ha otthon kell tisztelni ő[t], ahhoz nem kell nekem orációra készülni? De viszont hogy fognak a lakásán darabjaiból, verseiből produkálni, ahog[y] Csobán írja? Erre sürgős vál[a]szt! Én különben a világ legkönnyelműbb embere vagyok, aki itt fekszem egész héten mozdulatlanul az ágyban s nyögök, mint egy kalifa, s közben megígérem, hogy jövő vasárnap már fickándozni fogok, mint egy tavaszi paripa. Ez is csak azért van, mert nincs nő körülöttem. Ezt feleség még szóba se engedné hozni. De ha mégis el tudnék vánszorogni Debrecenb[e], azt csak akkor volna érdemes tennem, ha annyi hasznom lenne belőle, hogy egy hónapra kiszakítom magam az itthoni levegőből. Beteg ember mindig ilyenekkel kecsegteti magát. De D.-ben nincs hotel. Hallom, az Angol Királynő kilehelte nemes lelkét, a Bika központi fűtésében én már húsz év előtt is tüdőszorulást kaptam, utálom. Nem is szeretem most azt a piaci internacionalizmust, amibe csak egy ilyen Debrecen tud belezuhanni, hogy a vigécekn[ek] épít házat, nem magának. Persze, ha az olyan egyszerű volna, hogy lehetne kapni egy kellemes kis szobát a kollégium közelében, közel, mert a könyvtárban akarnék bent lakni. Talán mindjárt bent a kollégiumban! De hát ez c[s]ak ábránd. Most még egy nagy bajom van. Gábris küldött, ebben az évben vagy hogy, két verset nekem, a K. N.-nek. [É]s én itt fekszem, fekszem, ahelyett, hogy a beküldött kéziratokat rendezgessem. A vers itt nincs, alighanem a szerk.-ben van, de ott meg az isten se leli meg. Most pedig a vezércikk helyén szeretném közölni. Szépen, rangosán, Oláh Gáborhoz illően. Mit tegyek? Ma szombat, szerdáig nem tudnál nekem küldeni egy erre a célra való nagy versét? Nem baj, ha régi is, nem baj, ha minden iskolában ugyanazt fogják is aznap szavalni. Ezt a verset vál[a]szd ki Gulyás Palival vagy magad, [cs]ak mielőbb, és küldd el két példányban leírva, hogy azonmód mehessen a cenzúrára. No, Isten áldjon. Tíz-tizenöt év múlva megértes[z], ölellek L., 1942.11.21.