Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)
[Debrecen, 1941. nov. 24.] Kedves Zsigám! Csodálkozva láttam a Kelet Népében Gépvilág című versemet. Hiszen a cenzúra kitörülte, a megbélyegzett szöveget el is küldötted nekem. Kíváncsi vagyok, hogy történhetett ez? Megjött volna a cenzor esze? Akárhogy is, nekem jólesett, hogy lapod tömör betűibe öltözötten láttam viszont, vagyis hallottam viszont kopogós sarkú versemet. Megkaptam tisztesen csekély honoráriumát is. Ha kell: küldök többet is, jobbat is. Ide mellékelten indítom útnak híres novellámat, a Rettentő bábát. Nem tudom, hogyan fogadja a cenzúra; sok az igazság benne, tehát kellemetlen is lehet bizonyos embereknek. De érdemes közölni, mert jó alakok vannak benne. Közöld is, hiszen igazán a Kelet Népébe illő. Ha sorsomról akarsz tudni, csak rosszat és szomorút írhatok. Itt ülök, itt fekszem, Kar utcai magánosságom szigetén, emberektől elhagyatva, istenektől agyonmarcangolva. Barátaim eltévedtek az idő ködében, alig van, aki rám nyissa az ajtót. Irtóztató árat fizettem az életért. Nem is gondolod, milyen jólesik hozzám hajolásod. Milyen jólesett a kis Móricz Lili rám gondolása, mikor a Gépvilág című versemet szavalásra választotta. Nem tudom, aztán beleszavalta-é a rádióba? Kedves Zsigám, tartsunk össze halálig! Nekem már úgysincs sok hátra, barátságodnak drágább minden napja. Mint a Szibilla-könyvek, mentől kevesebb kötetből állanak, annál értékesebbek. Szerető bajtársad: Oláh Gábor Debrecen, 1941. nov. 24. A nyomdahibákért bocsánatot kér: Balogh Ilonka íródeák 561. MÓRICZ ZSIGMOND - HERCEG JÁNOSNAK [Leányfalu, 1941. nov. 29.] Kedves Barátom, kész a bácskai szám. Most telefonálják Pestről (ma nem mentem be), hogy a cenzúra az utolsó pillanatban is törölt két versét, Sze[n]teleky Koméinak és Debreczeninek egyegy szerb fordítását. A versekben nem volt semmi politikai vonatkozás, nyilván más ok miatt törölték. Dudás Kálmánnak egy versét szintén már régebben, az én vezető cikkemből nagyon sokat töröltek. A ti prózátokból nem. Mivel nem tudtam több helyet adni, csak amennyi jutott a lap saját, állandó kötelezettségei mellett, így nincs benne mindenki. Majd fokozatosan közölni fogjuk a többi kéziratot is.