Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Már arra kell gondolnom, hogy téged az izgat ellenem, hogy inkorrektnek találsz. Jogot érzel magadban velem szemben erkölcsi kritikát gyakorolni. Holott én a legelső percben, amikor azt láttam, hogy nem vagy tisztában sem a politikai, sem az irodalmi helyzettel, azonnal kijelentettem, hogy jobb, ha magad szakállára mégy. A végén is azzal búcsúztál. Én azonban nem tudom, mért, igazán megszerettelek, és meg is sajnáltalak. Kijelentem, hogy nagyon tehetségesnek tartalak, de apádnak megmondtam, hogy: fogsz-e kitartóan dolgozni? ő azt mondja, hogy benned erős akarat van. Ebben megnyugodtam. Ha te meg vagy sértve, én még jobban. Én neked még nem írtam támadó szót, de mikor te azt a levelet írtad nekem, hogy „a cenzor a jó szerkesztő, hogy nem akarta kiereszteni a se füle, se farka cikkedet", akkor nagyon megharagudtam. A cenzornak nem volt igaza, mutatja az, hogy a felettes hatósága azonnal, még nem is az én, csak a Jócsikkal való üzenetemre azonnal engedélyezte, s ezzel orrot adott a cenzornak. Először megsértettél azzal, hogy én mikor olyan programot mondtam el neked, amiért, azt hiszem, élni érdemes — úgy elfelejtetted, mint a szélfúvást. Aztán, mikor a barátod tanácsára hátat fordítottál, s egy út szélén felkapott ötlettel valami egészen indokolhatatlan hétfői lapot kértél ahelyett, amit megkaptál volna, ha rám hallgatsz: a Délvidék komoly irodalmi folyóiratát. Egy afféle politizáló jelentéktelen lapnak semmi értelme, hacsak pénzt nem lehet vele keresni. Ellenben a Délvidéknek jár egy irodalmi folyóirat, és meg is fogja kapni. Ez benne van a levegőben, ez elől nem lehet kitérni. Ha nem te csinálod meg jól, majd megcsinálják mások, főispánok, tehetségtelenül. Ebben a legnagyobb készséggel lettem volna segítségedre. De mit kezdjek egy hétfő reggeli negyedórás lappal? Ahhoz nem értek. Aztán igazán két héten át nagyon sértődött voltam, hogy nem értesítettél több dologról, főleg a betegségedről. Mikor megtudtam, hogy beteg vagy, akkor nagy megijedtem érted. Más dolgom is van, mint hogy levelezési dátumokat számon tartsak. Nem tudom rekapitulálni a levéldátumokat. Számomra az a tény, hogy egy betűt sem írtál eddig a Kelet Népe új formájáról, tartalmáról — pedig én 15 % tulajdonosnak tekintelek, s csak éppen rajtad áll, hogy közeledj, vagy elmaradj, s megszüntesd ezt a viszonyt. De még azon felül is nagyon sajnállak, nem úgy bántam veled, sem a vasútállomáson (nem is tudom már a nevét), sem Lányfaluban, hogy ne érezd, hogy milyen gyöngédséggel gondolok rád. És nézek rád. És várok tőled valamit... Ugy gondoltam, s gondolom még most is, hogy a legnagyobb segítségemre lehetnél, ha a bizalmad megvolna abban, amit mondok s csinálok. De ez a gyerekes idegeskedés, vagdalkozás, ez nem az én stílusom... Azt írtad, a bácskai szám anyagát néhány nap alatt küldöd, s megjelent két szám, és közben semmi hír felőled. Közben jött a Herceg János cikke, és miattad revideáltam a vele szemben való álláspontomat. Az a cikk, amit mutattál, ma sem tetszik, amit küldött, jó, s jelentkezett, s te már két hete tétlen voltál, s neked rögtön megírtam, hogy nála tehozzád kötöttem a szám megcsinálását, s még ez után se jön hír. Lehet, hogy a postával van baj. Nem tudom, milyen problémákat vetettél fel nekem : csak a hétfői lapról tudok, ami nem az én lelki anyagom.