Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

tanítvány" — az állítólagos levelemből idézett mondatra nem ismerek rá —, én nemigen éreztem sohasem elveszettnek a finn függetlenséget. Az elmúlt héten több cikket írtam arról a nem a nagy nyilvánosság előtt folyó hősi harcról, amellyel ez a csodálatos nép földhözvert állapotában is titánok módjára küzd az életért. Azóta is csak csodálom őket - és ennek a csodálásomnak a helyi szerény sajtóban a magam eszközeivel kifejezését is adom. (L. az egyik melléklet.) Ami pedig Arvit illeti, igen meglepett az a rég elfeledett cikk, én is magam körül éreztem — saját emlékezéseim nyomán — kedves lényét, és amikor a cikk után néhány váratlan helyről jöttek a köszönő szavak és sorok (egyet tanúként mellékelek is itt: az egyik debreceni egyetemi tanár lapocskája), eszembe jutott, hogy meg kellene írni Arvi néhány pompás kis magyarországi esetét: a nászutasokkal, a honfoglalás kori lónevekkel, a kirántott punkooval — de ma mégiscsak visszatorpant ez az előadó és rögzítőkedvem, „írdogáló = ír-do-gá-ló nő!" Különös. Egyszer azon tűnődött el a jelenlétemben hangosan, miért van olyan kevés írónő nálunk, miért foglalkoznak olyan kevesen női problémákkal. Mostanában a III. és IV. osztályunk sajátságos és egymástól olyan eltérő lelkialkatán gondolkozva valahogy ez a kérdés is felvetődött bennem is újból - papíron próbáltam önmagam számára is tisztázni a dolgot -, és éppen azzal foglalkoztam, hogy a múltban tollhoz menekülő vagy tollal szórakozó kevés számú magyar írónőt meginterjúvoljak, dehát így, ugye, nincs értelme?! Ha még Móricz Zsigmond is így — mázsára — intézi el őket. Pedig Móricz Zsigmond még Kaffka Margitot is ismerte - és a lányát is írásra biztatja. Most már csak az a rejtély: miért írom én ezt mind meg Magának?! Nem haragból - inkább mulattam a garján. Nem is önigazolásból — velem szemben jóvátette a cirmolást azzal, hogy azt írta, szereti, ha Magának írnak, meg azzal, h. valamelyik régi levelemet el méltóztatott olvasni, legalábbis hosszú hónapok múlva, még egyszer. Azt hiszem, inkább csak azért írok, mert puritán keresztyén gondolkozásom nem tűri a babonát. A kabala = babona. A többi „kicsivel és naggyal, Évával stb..." szemben megtarthatja, de az én szememben akarjon egy kicsit kedvezőbb színben feltűnni ===== írjon: magánlevelet : nekem. Aláírással, aminthogy én is kiírtam ezúttal írásom napját. Én nem a szerkesztővel óhajtok levelet és szót váltani, hanem azzal a M. Zs.-dal, aki néha csak édes, magatehetetlen, egy kicsit rám szoruló, egy kicsit eltévedt gyerek — akit szeretek: úgy, ahogy van, és akivel szemben én sem vagyok következetes, mert a szeretet egyszerűen nem lehet következetes. (Bizonyítsak? L. Ibsen:

Peer Gynt. Ase szeretetét !) Ne legyen Maga sem következetes maga kreálta kabalájához - és írjon, ha valaha még levelet is akar kapni tőlem. Leányfaluról írjon! Én a kabaláira úgysem adok semmit. Egy időben „elvből" nem írt vendégkönyvbe sem, az enyémben pedig két lap is őrzi, h. itt járt. „Hic fuit..." stb. Ha nem hiszi el, jöjjön el, és nézze meg! Mindkettő a Maga írása - keltezett -, az egyiket itt rótta, az íróasztalomnál, ahol most én írok, és ahonnan vidám szívvel nyújtok Magának pacsit Mária