Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Budapest, 1941. okt. 15.] Mindig biztatni kell benneteket. Örömmel olvasom, mi mindent írtál a nyáron. Meséskönyvednek külön örülök. Küldj belőle: az írás csak akkor hat, ha állandó. S minden, ami benne van. A gejzír folyton buzog, a tó csak ha követ dobnak bele. 498. MÓRICZ ZSIGMOND - DIÓSSZILÁGYI SÁMUELNEK [Budapest, 1941. okt. 15.] Nevednek leírása már maga fél gyógyulás. Pláne most bontom fel leveledet, amit éppen a „betegség" mélypontján kaphattam, mert érintetlenül van a halmaz közepén. Ha én akkor nem attól félek, hogy a bibliádat reklamálod s felbontom, akkor hamarabb meggyógyulok, mert elmentem volna ahhoz a doktorhoz, aki azt tanítja, hogy „nem a betegségtől kell félni, hanem az egészséget félteni, mert az egészség könnyen életveszélyessé válhatik". Jól értem? Viszontlátásra. Nem lehetetlen, hogy váratlanul betoppanok a szegény Móra Ferkó üresen maradt penziójába. Nem lehetetlen, mert én még élek. 499. MÓRICZ ZSIGMOND - FENYŐ MIKSÁNAK [Budapest, 1941. okt. 15.] Most, hogy megszűnt a Nyugat, hadd jusson eszembe az első nap, az első napok, a napsütéses Dunapart, a fiatalok zsibongó együttese, ahogy mondani szokás. Különös együttes volt: ott mindenki mást akart. Mindenki saját magát akarta. Valahogy mindenki úgy volt, mint én: nem is álmodtam, mi van a többiekben. Annyira le voltam foglalva a bennem felfakadt kelevény kitisztázásával, hogy a többi golyvával és betegséggel semmit sem törődtem. Most kezdem olvasni az akkori Nyugatot. Itt van az egész összegyűjtve nálam, de teljesen olvasatlanul. S még ma is annyira tele vagyok saját problémáimmal, hogy még ma sem győzöm türelemmel az akkoriakat. Még mindig a holnapra teszem el. Majdcsak megöregszem. De azt hiszem, más is így volt. Nem volt ott senki, aki a koncertben saját magánál többre gondolt volna: persze kivétel a karmester, Osvát Ernő. De nekem az a gyanúm, hogy ő is embere szerint ismerte az ügyet. Sohase szólott bele, hogy mit írjon valaki. Csak a hogyan érdekelte, de az is inkább csak úgy, hogy szabad kezet adjon mindenkinek. Jó garázs volt az a régi Nyugat: csak jó kocsikat vettek fel, s azok futhattak, amerre akartak. Finom repülőtér: a gépek felszállva arra mehettek, amerre akartak, ki nyugatra, ki keletre.