Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)
Most legalább tudjuk, hogy kicsoda a házban. Még az a megnyugvásod is lehet, hogy nem fogok ennél többre menni vele... Különben egy hét óta bent dolgozik a Kelet Népénél, ő lesz itt az én bizalmi emberem, s úgy látom, nagyon jól meg fog felelni. Ti mind a hárman lemondtatok erről a vállalatról, s voltaképpen ez vitte bennem is csődbe a gondolatot. Erzsi Szolnokon néhány benttartózkodása alapján olyan megjegyzéseket te[tt], hogy felvillant előttem, hátha vele éppen úgy rendbe lehetne szedni a lapot, mint otthon az üvegházat. Itt szívesen fogadták, s tanul szorgalmasan, s biztos, hogy meg is fogja tanulni. Szerencse, hogy előbb jöttem vele tisztába, mint az idegen mentőkötél jelentkezett: úgyhogy az már őt mint kész tagot ismerte meg s fogadta el. Arra kérlek, hogy most már, tekintve, hogy végleges a döntés, nyugodj bele ebbe, s nyisd meg szívedet velem és miattam vele szemben is. Örülj neki, hogy nekem jót tesz, s ha segítesz harmóniát teremteni, mindennek csak javára válik ez a döntés. Nem is értem, hogy öt éven át hogy lehetett ilyen tisztázatlan állapotban létezni: csak azért, mert benned volt a legnagyobb ellenszegülés. Csókollak, fiacskám: te vagy hozzám legközelebb, neked kell segítségemre jönni. Lekszi meg fogja magyarázni, hogy tarthatatlan volt a helyzet. Őt is éppen úgy szeretem, mint téged. Szervusz, babám, csókol Apád 477. GÁBORJÁNI SZABÓ KÁLMÁN - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Budapest, 1941. szept. 22.] Kedves Bátyám! 18-án kelt soraidat Szolnokon, szombaton kaptam kézhez. Tegnap jöttem Pestre, és ma de. és du. több ízben felhívtam telefonon a Kelet Népe szerk.-et, de senki sem jelentkezett, így ezúton válaszolok. A Kapáló asszonyok c. fametszetem dúca sajnos elveszett néhány évvel ezelőtt, amikor azt Rosner Károly grafikai kritikusnak átadtam egy németországi folyóirat számára. A legnagyobb örömmel engedném át a Kelet Népének is, de sajnos nem tehetem. A többi dúcokra gondoltam esetleg szintén a Parasztok sorozatból, de azok meg Debrecenben vannak, amit feleségem sem biztos, hogy előkotorhatná a sokszáz dúcom közül, így legegyszerűbb, ha klisét készíttetsz róla. A kiáll, szombaton nyílik, erre ezúton is tisztelettel és szeretettel meghívlak. Szívélyes üdvözlettel készséges híved: Bp., 1941. szept. 22. Gáborjáni Szabó Kálmán