Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Mi embertől emberre szállhat Átment rajtam minden gyalázat. Mégis, Uram, zokon ne essék, Ha meg nem hajolok, „Holtjaikat holtak temessék" — Az én szívem dobog. Óh, erdei fák, cserjék, bokrok, Szemeimben még reményt hordok. Ne féljetek felém hajolni: Csak könnyeim látjátok folyni Gazokkal ha dőzsöltem volna, Latrok közt ha kezem; Hitvány törpékre támaszkodva Ha koncukat eszem; Fellegek közt a sas is hol jár: Dicsőségem de fellebb volnál; Koszorúm most annyi kéz szedné Amennyi itt hasítna ketté... Hah, mi csörtet amott az aljban? Bár éh farkas zaja!... Egy ember lépdel felém halkan — Vállán ásó, kapa. Mellettem senki-senki nincsen, Hogy egy véres tettre tekintsen — „Jó ember, vágj bátran kapáddal, Késed szívemen taszítsd által. Lebukom, mint egy hitvány koldus, Kit rongyáért irigylenek. Sűrű bokor, illatos, lomb dús, Befedi testemet. Nyári levél megóv a szemtül, Felettem madárének zendül — Eső, vihar elomlaszt enyhén, Védelmem, vádam eltemetvén!" — Szólj hát, te bús, kedvetlen ember, Oly zord szemed, magad! ,Holnap ilyenkor temetnem kell Két kedves fiamat!' ... Eredj szegény! óh, isten, áldlak, Az enyémek még otthon várnak: