Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Minthogy elvem: ha az író beszélhet, az esztétikus legjobban teszi, ha befogja a száját — engedj meg néhány kérdést (ha ugyan van kedved felelni rá!). Van-e valahol (és hol?) olyan magadról való nyilatkozatod (akár önéletrajzféle, akár a művészetedre és nézeteidre vonatkozó), amelyet alkalmasnak tartanál arra, hogy felolvassam a hallgatóságnak a megbeszélés alapjául. Legjobban persze az érdekelne bennünket, hogyan látod a magad irodalomtörténeti (nálad ugyan bízvást mondhatom: történeti) helyét. (Az Életem regényét természetesen ismerem.) Nem volna-e kedved megmondani nekünk: mely könyvedet (v. könyveidet) becsülöd legtöbbre v. szereted legjobban? - mert ezt szeretném aztán részletesen átdolgozni (ill. előbb persze átélveztetni) a hallgatókkal. Ha nem volna szerénytelenség - nekem a Boldog ember van legjobban a szívemhez nőve: úgy gondolom, ez az a magyar könyv, amelyet legtöbb kilátással lehetne Nobeldíjra ajánlani. Úgy titokban azt is remélem, hogy nem vetnéd meg, ha meghívnánk egy személyes ismerkedésre, ill. előadásra is — de ezt remélem, hogy ezt szélesebb keretben, az egész egyetem meghívásával tudjuk majd megtenni a tanév folyamán. Volna-e ez ellen elvi kifogásod — vagy közölhetem Sze[nt]-Györgyi rektorral, hogy rászánnád magad? Lehet, hogy ostobaságnak vagy tehernek találod kérésemet,, ebben az esetben dobd levelemet papírkosárba. Ha nem, akkor örvendeztesd meg egy pár sorral a szegedi ifjúságot és régi tisztelődet Sík Sándort Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok. 303. MÓRICZ ZSIGMOND - GÁBORJÁNI SZABÓ SZABOLCSNAK [Leányfalu, 1940. dec. 23.] Kedves Barátom, nagyon köszönöm szíves értesítésedet, s örülök, hogy ököritón népfőiskolát állítottatok. Tanulni, tanítani, dolgozni! Egyetlen útja az előhaladásnak. Rettenetes mulasztásaink vannak ezen a téren. Nagyon kérem, a tantervet küldjétek meg nekem, s majd ha befejeződött a tanfolyam, az egésznek eredményét foglaljátok össze. A jövő érdekében jó volna, ha naplót vezetnétek, amelybe a köteles bejegyzéseken kívül felírnák az előadók megjegyzéseiket s útközben tett tapasztalataikat. Én magam, sajnos, egyelőre nem vagyok útra képes. Le kellett mondanom Kolozsvárról, Marosvásárhelyről is, tavaly ugyanis Mátészalkán, amikor befagytam, vesetáji csúzt kaptam, s most az első hideg útra kiújult. De mire befejeződik, talán enyhébb idők lesznek, s akkor, remélem, el tudok menni.