Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Ugyanis az estet követő vacsorán a kevés számú megjelentek között én is ott voltam. Egy tatai ügyvéd, akinek az irodájában havi 50 P-ért mint kisegítő dolgozom, meghívott vacsorára. így tehát alkalmam és módom volt, hogy közelebbről is megismerhessem önöket, s azt a célt, amelyet ez előadással kapcsolatban hozzánk, a kisvároska lehetőségekben szegény életébe elhoztak. Ott, azon az esten rendeltük meg azt a lapot, amelyet az ideig egyáltalában nem is ismertünk, a Kelet Népét. A megrendelés elől a kedves unszolás miatt kitérni nem is lehetett. Bár ott rögtön megállapítottuk, hogy nem helyes és nem is teljesen elfogadható mód ez, de mit tehet ilyen körülmények között az ember. Gondoltuk, hogyha nem felel meg az ízlésünknek, akkor egy félév után lemondunk róla. Azonban csak hónapok múlva jöttünk rá arra, hogy sokkal ügyesebben volt ez az egész beállítva, hiszen lemondani róla egy éven belül nem lehetett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a lap nem felelt meg a várakozásnak és a hozzáfűzött reményeknek, és nem fedte azokat a tényeket, amelyeket önök ittlétük alatt hirdettek, hanem azt, hogy ilyen helyzetben és ilyen körülmények között az egész — most utólag is rájöttünk — nagyon propagandaízű volt. A lapot mindezek ellenére nagyon megszerettem, s igazán örömmel olvastam. Sokszor, ha összejött az a vacsorázó társaság, s előjött a lapról a szó, igazán egész vitaesteket is rögtönöztünk az egyes cikkei felett. Azt hittem, hogy ez a lap lesz majd az, amely valóban nekünk, az eszmékért küzdő és lelkesülő fiatalságnak szól, és hogy valóban ez lesz az a lap, amelyből különösen mi, tanítók, akik telve vagyunk ambícióval és cselekvő munkakedvvel, útmutatást kapunk a mélyen tisztelt Főszerkesztő Úrtól, aki igazán a magyarság legnagyobb Tanítója, képviseli azt az eszményt, amelyet mi is magunk elé tűztünk. Kétszeresen fáj most az a csalódás, mely a lapon keresztül bennünket ért, illetve csak engem. A lapra — sajnos - olyan közbejött akadályok miatt, amelyeket csakis a kis családok nehéz helyzetében élő ember ért meg igazán, nem tudtam az előfizetés második félévét ez ideig befizetni. Gondoltam, hogy ennyi idő igazán nem olyan lényeges egy lapszámnál, annál is inkább, mert hiszen a lapot sem kaptam már régen. Most azonban egyszerűen kapok egy ügyvédi felszólító levelet, amelyben az elmaradt előfizetési díjakon kívül 3 pengő ügyvédi díjat is követelnek. De akkorra már éppen elküldtem a pénzt, mintha előre megéreztem volna, hogy így lesz. így a levél és a csekk kerülte egymást. így tehát azt is meg kell írnom, hogy az ügyvédi felszólító levél díja engem nem terhel. Azóta nem tudok napirendre térni ezen eljárásuk felett. Nem tudom megérteni, hogy a mai világban, mikor annyi a kiadás, és olyan nehéz az élet, s amikor az ember csak nehéz lemondások árán tudja az egyes folyóiratokat, könyveket megszerezni, hogy lehet az, hogy ennyi belátás nélkül, csak egyszerűen ügyvédi felszólítással terhelik meg, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Nagyon-nagyon csodálkozom! S nem is tudom megérteni, hogy mi, szegény, kis kezdő emberek, akik még telve vagyunk hittel és lelkesedéssel minden szép, jó, nagy és nemes iránt, akik még hiszünk a szép szavaknak, hiszünk az önzetlennek látszó cselekedeteknek, hiszünk az érdek nélküÜ jóakaratban s az igazán segíteni-vágyás nagyszerű eszméiben - miért, hogy ép-