Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Azután Zsiga bátyám se elégedjen meg azzal, amit a tanonciskolákban lát, hanem a tanoncok munkahelyét is kutassa. Mert jelenleg csak kisebb részben játszik szerepet az iskola a tanoncnevelésben. A fontosabb a műhely. Az első siralmas állapotról nyújt képet, a második még siralmasabb lenne. Lehet, hogy kevés és rossz lesz ez a levél ennek a kérdésnek hathatós megmagyarázásához. Ha azt gondolja válaszképpen Zsiga bátyám, hogy gyerek írása nem számít, a varrógépen és a vasalóasztalon túl nem lát még egy araszra sem, hát igaza van. De akkor nagyon meg fogom vizsgálni azt a műhelyt, a legkisebb szál férctől a kész frakköltönyig, az egynapos „inastól" a megkopaszodott, szemüveges, hajlotthátú munkásig is, mert nekem fáj ez, hogy így van! Nem befejezett kérdés a szabóipari munkásság és általában a kisiparosok kérdése. A Kelet Népére és Zsiga bátyámra gondoltam. Mert úgy, ahogy bátyám is a magyarság írójává emelkedett, lapjának is azzá kell lenni[e]. Most még nem az, így csak részletmunkát végez. Szerintem csak akkor lesz azzá, ha egyetemes, minden téren hathatós, a magyarság dolgozóinak életkérdéseivel foglalkozik. A 30-40 filléres napszámú zsellérgyerekektől a legmagasabb, dolgozó értelmiségig. A többi nem számít. Mert aki nem látja át a mostani helyzet jelentőségét, s ha igaztalan, bitang úton is a napos oldalt keresi, hogy heremódra, mások vérén élve akarja átiumpolni életét, az sem embernek, sem magyarnak nem számít. Azokat előbb-utóbb föld alá kell, hogy rakjuk, mint ahogy a méhállamokban is a fölösleges heréket megölik a dolgozók, és kidobják kaptárjukból. A kelet népe, a magyar nép, a magyar nemzet csak egyenjogú dolgozók mintaállamát kell, hogy alkossák! Maradtam igaz híve Bogoly István 148. VÖRÖSS ISTVÁN - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Hódmezővásárhely, 1940. ápr. 18.] Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Alig tudom szavaimat összefogni és megzabolázni, hogy ki ne törjenek olyan szavakkal és olyan hálatelten, melyeket talán megmosolyogna Móricz Zsigmond. Nagyon, nagyon szépen köszönöm azt a kitüntetést, hogy engem — egyszerű diákot — meg tetszett látogatni, alkalmat adva, hogy irodalomtörténettel találkozhassam, és a legnagyobb magyar íróval beszélhessek, és láthassam őt egész közehői, agyával és szíve melegével. Nagyon, nagyon szépen köszönöm. Ha ama emlékezetes vasárnapi délután túl zavart és félszeg voltam, azt hiszem, ez érthető. Vajon ki tudná ilyenkor nyugalmát és hidegvérét megőrizni?! S amit akkor - a többivel együtt — zavartságomban meg sem köszöntem: köszönöm a mindig áhított és vágyott lap, a Kelet Népe számait, versem közlését, a látogatást, mindent, mindent, ami Móricz Zsigmondnak talán semmi, de nekem - nekünk, a tö-