Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Ezenkívül azt ajánlom, hogy elsősorban vállalatokat keressen fel, sőt, ahol tehetős vállalkozóról vagy vállalatról van szó, igyekezzék úgynevezett ikerelőfizetést felvenni. Ikerelőfizetés azt jelenti, hogy mondjuk X. Y. 3 előfizetés árát, 30 pengőt fizet ki. Ebből egy előfizetés az övé, s mi viszont két, általunk kiválasztott címre, falusi olvasókör, szegény egyetemi hallgató vagy munkásnak a kifizetett időre küldjük a lapot. Nagyobb üzletekben, üzeme[k]ben úgy szokott lenni, hogy a lapot a munkások közt kiosztják. Talán akad Kassán is egy-két olyan vállalat, ahol ezt meg lehet csinálni. Érdeklődéssel várjuk a küldött kimutatással kapcsolatos eredményt. Teljes tisztelettel: 135. KERÉK MIHÁLY - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Budapest, 1940. márc. 21.] Budapest, 1940. márc. 21. Igen tisztelt Barátom! A Kelet Népe legutóbbi számában Kovács Imre ismételten támadást intézett azok ellen, akik a „falukutatók" közül szociális tanácsadói megbízást vállaltak. Légy szíves megengedni, hogy lapod hasábjain ezzel az igaztalan kirohanással <szemben> kapcsolatban a kérdést <egy> kissé megvilágíthassam, mert Kovács Imre ezúttal majdnem úgy állítja be a dolgot, mintha a Márciusi Front sikertelenségéért a szociális tanácsadókká lett „falukutatók" is felelősek lennének. Legalábbis ez tűnik ki, amikor a Márciusi Front lassú elmúlásának okait kutatva ezeket írja: „Közben történt valami, amit soha jóvátenni nem lehet. A kormány vármegyei szociális tanácsadókat nevezett ki havi 500 pengővel, s néhány falukutató is vállalkozott a tanácsadásra. Ez volt az első nagy vereség. Az ítéleteket nem tekintettem annak ... A kormány remekül dolgozott: egyik kezével adott, a másikkal büntetett. A szociális tanácsadók mentségül megértést, jóindulatot, lehetőséget stb. emlegettek; egyikük most kesereg «az elmaradt reform» miatt, amiért pedig ő is felelős..." Megértem Kovács Imre elkeseredését, erre több oka van, de hogy < mi célt akar elérni azzal, hogy> miért kell emiatt jó Szabó Zoltánt és engem (csak kettőnkről lehet szó) ilyen súlyos megrovásban részesíteni, pusztán azért, mert vállaltuk a szociális tanácsadói megbízást, nem vagyok képes felfogni. Mindenesetre tudomásul kell vennünk, hogy „jóvátehetetlen" lépést követtünk el, súlyos „vereségnek" vagyunk az okozói, sőt <mi is> „felelősek" vagyunk az „elmaradt reformokért" is. Kovács Imre, szokása szerint, azt hiszem, ezúttal sem gondolta meg, mit állít, még kevésbé fontolta meg, hogy a cél érdekében — vagyis a Márciusi Front bukásának megmagyarázására — miért volt szükséges két barátját teljesen igaztalanul árulással megvádolni. De lássuk, mi az igazság. Mert ez a lényeg. Annak idején, amikor a belügyminiszter a főispánok mellé szociális tanácsadói megbízással összesen 25 embert 6 hónapi időtartamra kinevezett, hogy elkészítsék a vármegyék szociális helyzetképét, ezek között mindössze ketten tartoztunk abba az írói gárdába, amelyet általában falukutatóknak neveznek. Ha a kormánynak az lett volna <a