Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)
Bevezetés
ríteni ma már nem lehet. Éppen ezért érdemes azokra az apró részletekre kitérni, amelyek mégis jelzik, hogy a hagyaték, ha kis mértékben is, de változott Madách Aladár, aki a korai Madách-kutatók többségével szoros (több esetben kimondottan baráti) kapcsolatban állt, sokat elárul leveleiben a kéziratos hagyatékról is (az alábbiakban említett levelek az OSzK Kézirattárában találhatók). Bérczy Károly A „földi" és pályatárs, a Madách Imrénél két évvel idősebb Bérczy Károly volt az első, aki a család felkérésére (amellyel leánya házassága révén ő maga is rokoni kapcsolatba került) a szerző összes művének kiadására vállalkozott. Bár korai halála (1867. dec. 11.) megakadályozta ebben, talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy gondoljuk, hogy a kéziratokkal is először ő került szorosabb kapcsolatba. Bérczy Károly 1866. febr. 6-án a Kisfaludy Társaságban mondta el emlékbeszédét, amely aztán a Pesti Napló febr. 7-i és 8-i számában jelent meg. A beszédben olyan utalások hangzottak el, amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy már ekkor ismernie kellett a kéziratokat is. Utalásai közül a legkülönösebb egy mindmáig tőle átvett idézet: „Újra elolvastam e Pálnak töltött mérget Miért nem tartam azt magamnak? Eh, mit! e méreg, igazság, ha tragédia is, az emberi természet soha sem tagadta meg magát, 's Ádám a teremtés óta folyvást csak más és más alakban jelen meg, de alapjában mindig ugyanazon gyarló semmi marad, a még gyarlóbb Évával oldalán!". Az idézett szöveget azóta sem sikerült megtalálni. (Az itt közölt szövegváltozat a Nógrádi Történeti Múzeumban 83.11.332 jelzeten található eredeti Bérczy-kézirat szövege, amely már másnap és harmadnap jelentős változtatással jelent meg: a „gyarló semmi"-ből „gyarló féreg" lett, s mindmáig ez utóbbi változatot szokás idézni, jóllehet Bérczy kézirata nem ad okot ilyen olvasatra. A Kisfaludy Társaság Evlapjaiban megjelent szöveg is pontatlan [Új folyam III. 197-223. Pest, 1869.]. Csaknem ilyen zavaró, hogy a szöveg publikált variánsai „a Pálnak töltött" mérget említik, homályban hagyva, hogy pontosan mi is ez a méreg, holott a kézirat szerint „e Pálnak töltött" méregről van szó. A megjegyzés ugyanis a Szontaghnak szóló verses levél egyik változatán - föltehetően az eredeti levél piszkozatán - állt, a „méreg" tehát maga a levél.) Természetesen az idézett szöveg eredetijével együtt elveszett a Szontagh Pálnak írt verses levélnek az a variánsa is, amelyen a megjegyzés állt, s amelynek szövegét (sajnos, nem teljes terjedelemben, az utolsó versszakok némelyikét elhagyva) szintén közli a költő barát De nem ez az egyetlen kézirat, amelyet Bérczy Károly látott utoljára. Balogh Károly egy egész versgyűjteményről tud, amelyet mindmáig nem ismerünk. Erről így ka Madách Imre otthona c. könyvében (Bp., 1924. 28-29. old.): „Fájdalmát lírai költeményeknek egy sorozatába öntötte, s amidőn Bérczy Károly, Madách Imrének ifjúkori barátja - nékem anyai nagyatyám - a költő halála után irodalmi hagyatékát rendezte, egy külön álló csomagban találta meg az ez idő tájból származott költeményeket, a csomag burkolatán a heinei sorokkal:
