Kerényi Ferenc: Madách Imre: „…írtam egy költeményt…” (Kézirattár, Budapest, 1983)

EGY NEHÉZ ÉVTIZED MADÁCH IMRE ÉLETÉBŐL (1849-1859) - „Halvány rezegéssel ég a mécs szobámban..."

Az 1850-cs évek nagy világnézeti és magánéleti válságát átélt költő - megint csak a reformkor említett nagy kétségverscinck hangmegütésével, a Vanitatum vanitas és a Gondolatok a könyvtárban cllenpontozó technikájával - 1857. február 8-án, Szontagh Pálhoz írott verses levelében jutott cl a kiábrándult felülemelkedés következő stációjához, ha úgy tetszik, a luciferi fokra: Meg átkozod az embert és világot, Pedig mind ennek jobb hasznát veheted. Igaz, hogy örülésig bús világunk Még azután nevetségessé lesz, Első szakán már én keresztül mentem, S most szivein a kaczajban majd el vesz. Korántsem véletlen, hogy - most már megfelelve a műalkotás létrehozásáról szóló goethei kritériumnak - ennek a verses levélnek utólagos rájegyzésc lett az a néhány sor, amit Bérczy Károly emlékbeszédc óta a Madách-kutatás a Tragédia készülése első, kétségbevonhatatlan jelének tekint: ,,E méreg igazság, ha tragédia is, s az emberi természet sohasem tagadta meg magát, és Ádám a teremtés óta folyvást csak más és más alakban jelen meg, de alapjában mindig ugyanaz a gyarló féreg marad a még gyarlóbb Évával oldalán." Éva - Ádám szép szavával : „Az édenkertnek egy késő sugara" - Tragédia-bc\i szerepét Madách lírájában a szerelem—éden évszázadok óta közkeletű metaforája előlegezi. E metaforával költőnk gyakran élt: csaknem valamennyi dalciklusában megtaláljuk. A Tragédiá-ban az emberiség „aranykor"-képzcteihez kapcsolta az édenizmus fogalomkörét. Harmadsorban megemlíthetjük azokat a verseket, amelyeket Madách „Legenda és Rege" gyűjtőcím alatt foglalt össze. Ezekben fcl-felvillan a Tragédia megírására készülő költő sajátos gondolatvilágának egy-egy - később jelentősebb szerepet kapó mozzanata. A babiloni király szellemkísérőjével a hatalom poklának bugyrait járja végig (Nabukodonozor álma). Gábor arkangyal az Úr parancsára átröpüli a világot (Az angyal útja). A be-