Tóth Eszter - Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek (Kézirattár, Budapest, 1981)
Petrányi Ilona: TÓTH ÁRPÁD ELÉGIÁJA 1919 ŐSZÉN - Az ódától az elégiáig
Ez az én vérein című verskötetéről írott kritikája, egész hangvételével, nyelvezetével. Ahogy Juhász Gyula kötetében a magyaros vonások, ,,3 faji tradíció" mellett a modern, európai, szimbolista versírás hatását, eredményeit is látja, hangsúlyozza, 1919 augusztusa után írott verseiben úgy elegyíti ő is például a finnugor és az ősmagyar mitológia alakjait, motívumait (Hadúr, Öreg Isten, „szittya bú", „barna, halk lovas") az egyetemesebb közkinccsé vált görögségével, zsidóságéval és kereszténységével (Ámor, Bacchus, Dániel, Júdás, Ossa, gráciák, párkák, a tympanon istennője). Az árnyból szőtt lélek-bcn az isten, a „lelkek ősz takácsa" mellett szerepel Ulysses, a felfedező, a szellemi kalandokat kergető modern ember őstípusa. S Tóth Árpád messianizmusában is - mely 1919 augusztusa után már nem a világot átformáló prolctáristen, hanem a szeretetet, megbocsátást hirdető és vigaszt hozó megváltó varasában nyilvánul meg - egyformán gondol minden népre, köztük arra: „Ki sír a Végzet balján / A bús Kárpátok alján" (Bús, délelőtti vers). Az árnyból szőtt lélek-bcn is megfogalmazott bizonytalanság, rettegés a kiszámíthatatlan jövendőtől, és hirtelen elmúlása annak a világnak, amely békét és megújulást ígért, Tóth Árpádból egyfajta rclativitásérzést : a sors változékonyságának, az öröm illanásának, az eszmék és hitek devalválódásának és visszájára fordulásának fájdalmas érzetét meg egyfajta keserű mámorba menekülő - a hanyatló korokra, a korfordulókra jellemző - ,, carpe diem" hangulatot és szemléletet vált ki. A Tanácsköztársaság bukása után egész sor verse fejezi ki ezt az újfajta dekadens életérzést (Az öröm illan, Aquincumi korcsmában, Pajtás, igyunk. . ., Boldogság), annak jeleként, hogy az 1914 nyarán tetőződő magyar társadalmi, politikai és gazdasági válság sem a világháborúval, sem a forradalmakkal nem oldódott meg, sőt 1919 augusztusa után csak tovább mélyült. Érdekes és jellemző, hogy Tóth Árpád, Babits és Szabó Lőrinc társaságában, éppen ez idő tájt kezdi magyarra fordítani Baudelaire Les Fleurs du Mai-ját. Tóth Árpád 1917 és 1920 közötti alkotói korszakának verstermését Az öröm illan című kötetében adta ki. A könyv ugyan csak 1921 decemberében jelent meg, de a költő a felvett versek szigorúan megvont 1920-as időhatárával is jelzi, hogy életében, költészetében lezárult egy korszak, amelyben az egyéni fájdalmak „puha lantját" pengető poétából „örök dolgokat" és magyar gondokat megfogalmazó egyetemes
