Tóth Eszter - Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek (Kézirattár, Budapest, 1981)

Petrányi Ilona: TÓTH ÁRPÁD ELÉGIÁJA 1919 ŐSZÉN - Tájékozódás a válságban

álláspontját Szabó Dezsővel és művével szemben. Az is elképzelhető, hogy Tóth Árpád abba a tervezett szépirodalmi folyóiratba szánta írását, amelyet 1919 júniusában Osvát és Nagy Zoltán szerkesztésében indítottak volna, és amely végül nem valósult meg. Kritikájának elkészült részében nem a regény egyértelműen reakciós ideológiai vonásaira figyel fel, hanem ,,a faj komor problémájának" központi szerepére, és ezen a magyarság történelmi, társadalmi és sorskérdéseit, illetve ezeknek az elkötelezett ábrázolását érti. Ennek alapján Az elsodort jalu-t a tízes évek ilyen kérdésekkel foglalkozó magyar regényeinek: Móricz, Kaffka, Laczkó Géza, Török Gyula műveinek és Ady lírájának a sorába állítja. Inkább azt keresi és dicséri benne, ami összeköti nagy elődeivel, s nem azt, ami elkülöníti tőlük. ,,Szabó regényét az különbözteti meg előzőitől, hogy nála a faji probléma és faji líra egyetemesebben, kizárólagosabban, szélesebben helyezkedik el a mű keretei között. Fő mondanivalói ezért nagyon is programszerűen vezérfonalazzák végig vaskos köteteit, ugyanazt sokszor ismétli más-más szavakkal, s ez a főoka annak a fogyatkozásának, hogy a nagy mű ritmusa, dacára a felölelt alakok és események valóban nagystílű gazdagságának, bizonyos egyhelyben járás monotóniájával hat, s az elmélyedés, a koncentráció hiányát érezzük a kompozícióban." Dicséri a mű nyelvének, stílusának költői gazdagságát, az író nyelvi fantáziáját, atmoszférateremtő, megelevenítő erejét, melyet bizarr, de találó párhuzamba állít Szomoryéval, „akinek buja, idegenes nyelvével a Szabó gazdag, mélyen magyaros nyelve izgatóan érdekes, titokzatos hangulati egyezéseket mutat", és akit ,,az új magyar próza legelső mesterei" közé sorol. Ez is bizonyítja, hogy Tóth Árpádnál a faj kérdése, a „faji" értelemben vett magyar irodalom értékelése nem kapcsolódik össze antiszemitizmussal, hogy ő nem rekeszti ki a nemzeti irodalomból a nem e problémával foglalkozó írókat és műveket. Pedig a húszas években Szomoryt talán épp a Szabó Dezső szónoklatain nevelkedett jobboldali magyar ifjúság inzultálta színműve,^, nagyaszszony felújításán, és rokonításuk ellen akkor valószínűleg mindkét író tiltakozott volna. A parasztmitológiát és az antiintcllcktualizmust megtestesítő főhősről, Böj

the Jánosról nincs lényeges közlendője Tóth Árpádnak, csupán írása elején utal rá, hogy A Jöl-földobott kő Adyjának hazafiságához érzi hasonlónak a magyar földhöz, a parasztsághoz kötődő magatartását. Részletesen elemzi és dicséri viszont Farczády tiszteletes