Tóth Eszter - Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek (Kézirattár, Budapest, 1981)
Tóth Eszter: SVEDLÉRI VAKÁCIÓK
a Rádió számára) Tóth Árpádné kézirata. Megboldogult urammal ígu nyarán kerültem közelebbi ismeretségbe egy (Emlékezés, 1958, szepességi üdülőhelyen, Svedléren. Egy nagyon kedves barátnőmmel utaztam oda, aki már az előző nyarat is ott töltötte, és azzal is csábított, hogy Tóth Árpád, Nagy Zoltán, kiknek verseit már a Nyugatban olvastuk, szintén a gyönyörű fekvésű Göluic völgyi faluban, Schöntag doktoroknál szoktak nyaralni. A véletlen ttgy hozta, hogy Tóth Árpád ugyanazzal a vonattal indult Debrecenből, amellyel mi. Barátnőni átinvitálta fülkénkbe. A hosszéi úton aztán kiderült, hogy ő baráti kapcsolatban vau Schöntagékkal, mert az egyik fiuk cseregyerekként Debrecenben tanult. Egy osztályba járt a reálban Tóth Árpáddal, és olyan jóba lettek, hogy minden nyárra meghívták Svedlérre. A hosszú utazás alatt az is kiderült, hogy ez a Tóth Árpád végtelenül szimpatikus, kedves fiatalember, de merőben más, mint azok a fiatalemberek, akik engem eddig körülvettek. Nemcsak abban különbözött, amiket és ahogyan beszélt velünk, hanem az egész magatartása, viselkedése, bár barátságos volt, mégis tartózkodó és udvarlásmentes. Gátlásosság is érezhető volt rajta, ami különösen akkor érte el tetőfokát, amikor Szepesremetén beültünk az elénk küldöttfiákerbe (Svedlérnek akkor még nem volt vasútállomása), és ő másodmagával a kisülésre kerülve velem szemben ült. Hogy a térdcink ne érjenek össze, kifelé rakta a lábait, és a kocsi utasainak többszöri felszólítására sem volt hajlandó helyzetet változtatni. Pedig szakadó esőben mentünk, és ő is látta, hogy átázott nadrággal fog megérkezni. Hiába próbált illendőségből elhúzódni tőlem, a sors már ezen az úton eljegyzett bennünket egymással. ANNUS jelzésű levélpapíron a következő, Debrecenből küldött sorok tanúskodnak az első elválás bánatáról : Édes Pádikám ! Leveled még sokkal elviselhetetlenebbé tette az itthoniétet, mint eddig volt, mivel egy kicsit kiérzik belőle, hogy egy picit nagyon picit mégis hiányzom neked. Az igazat megvallva én abban a szent meggyőződésben jöttem el, hogy másnap vagy harmadnap megjön Ancsa, vagy egy másik és akkor engem az örök feledés homálya borít. ( fujj ! :) Ez is csak azért nem így történt - Magad is éigy írod -, mert az Ancsa Lajosozik. De hisz ez nekem végeredményben mindegy, nekem az a rettenetes, hogy el kellett jönnöm, hogy te Svedléren vagy most is, én meg itt kuksolok az irodában, és le nem veszem a szemem az óráról, hogy egy percre sem feledkezzem meg arról,
