Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)

Kassák és a Bartók-örökség 1945-1948-ban

kívül legjelentősebbike az első Bartók zenei verseny, ezért indokolt azt a centenárium évében megrendezni. A zenei verseny elnöke természetcsen csak Kodály Zoltán lehet. Tőle időközben azt az értesítést kaptuk Amerikából, hogy az elnöki tisztet csak úgy vállalhatja, ha a zenei emlékverseny terminusát 1947 szeptemberről 1948 tavaszára halasztják. Végül azért is indokolt az emlékverseny időpontjának elhalasztása, mert 1947 szeptemberében Genfben is zenei versenyt rendeznek, így a részt venni szándékozók nyilván kisebb számban jöhetnek csak cl. Továbbá kétségtelenül jelentősebb és maradandóbb emlékű lesz a kül­földről ideutazók számára a centenárium évében ünnepélyes külsőségek között megrendezett nagyszabású verseny. Fenti levelünket a Zeneművészeti Főiskolának is megküldjük má­solatban, és Miniszter Úr mielőbbi szíves válaszát kérjük. Budapest, 1947. február 6-án Teljes tisztelettel Kassák Lajos alelnök A levél szövegét az Alkotás 1948. szeptember-októberi számából idéz­tük. Kassák ugyanis az ügyet folyóirata hasábjain a nyilvánosság elé vitte. Az illetékes intézményekkel folytatott párbeszéd során mindvégig a mélyen átérzett felelősség vezette. Erről tanúskodnak az Alkotás-bán megjelent közlemény további részei: ,,A Művészeti Tanács fenti levélre választ nem kapott, ezzel szemben a verseny előkészítő munkálatai egészen ez év szeptember haváig foly­tak. Szeptember 17-i kelettel kaptuk a következő levelet a Bartók Béla­emlékverseny titkárságától: »A Magyar Tájékoztatásügyi Minisztérium azzal a kéréssel fordult a Bartók Béla zenei verseny előkészítő bizottságához, hogy a versenyt az idei év helyett az 1948-as esztendő folyamán rendezze meg. A Tájé­koztatásügyi Minisztérium ezen kérésének oka az, hogy Magyarország sorozatos ünnepségek keretében a jövő év folyamán ünnepli 1848-as szabadságharcának százéves évfordulóját. A százéves évforduló ünnep­lése lehetővé fogja tenni, hogy a Bartók-versenyt tíz napra terjedő nem­zetközi zenei ünnepségek (Festival) kereteibe iktassuk be, s így egyrészt

Next

/
Thumbnails
Contents