Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)
Kassák Bartók-képe az 1930-as években
Kassák Bartók-képe az 1930-as években Kassák az 1930-as évek elejétől kezdve nemcsak Bartók művészi kiteljesedésének lehetett tanúja, hanem a Bartók elleni jobboldali támadásoknak, Bartók kérlelhetetlenül fasizmusellenes magatartásának is. Bartók 1940-ben írott végrendeletének nevezetes sorai csak 1945 után kerültek nyilvánosságra, arról azonban a kortársak a napisajtóból rögtön értesülhettek, hogy Bartók nem volt hajlandó Horthy Miklós kezéből átvenni a kor hivatalos kulturális kitüntetését, a Corvin-koszorút, hogy kitért a kormányfogadásokra szóló meghívások elől, s hogy 1937-ben megtiltotta zongorajátékának az olasz és német rádióban történő közvetítését. Az sem lehetett kétséges senki előtt, hogy Bartók Amerikába távozása tiltakozás volt a fasizmus európai térhódításával szemben. Bartók 1940. október 8-án a Zeneakadémián rendezett búcsúhangversenye antifasiszta demonstrációvá vált. A koncerten megjelent közönség és vele együtt az egész magyar baloldali tábor vélekedését, érzéseit fogalmazta meg Jemnitz Sándor a Népszava 1940. október 9-i számában megjelent cikkében: ,,A Bartók házaspár kedd esti búcsúhangversenye a Zeneművészeti Főiskola zsúfolt nagytermében s az esemény kiütköző jelentősége jegyében folyt le. Nem csupán a zenevilág színe-java sereglett itt össze, hanem a magyar szellemi élet számos régi meg újabb oszlopos tényezője is. Értékesebb közönséget nagyon régóta nem láttak itt együtt ezek a falak. [. . .] A műsor éjfél felé végződött, amit nem mentségül hozok fel most, ha nem elemzem részletesebben a hangverseny egyes pontjait. Bartók Béla Bach A-dúr versenyművét, Bartókné Pásztory Ditta Mozart F-dúr versenyművét adta elő a Székesfővárosi Zenekar kíséretével Ferencsik János karmester vezénylése alatt. Majd Mozart kétzongorás Esz-dúr verseny műve következett - felejthetetlen értelmezésben. Végül Bartók Béla saját Mikrokozmosz-íból játszott egy - ráadásokkal bővített - sorozatot. Nem a részletezések időpontja ez, amikor könnyes szemmel búcsúztatjuk az egészet - Bartók Béla közöttünk élését. Távozása szimbolikus erejű. S akik forrón tapsoltak neki, c szimbólumok mellett foglaltak állást: az emberi és művészi jellem kristályos tisztasága mellett."