Tverdota György: József Attila. Költőnk és kora (Kézirattár, Budapest, 1980)

Tverdota György: »MINDENSÉG A SEMMISÉGBE ...« (Kísérlet a „Költőnk és Kora" elemzésére) - „Mint léggömböt kosarához" ...

értésének feltétele ennek a motívumnak a helyes értelmezése, ami viszont filológiai-eszmetörténeti háttérkutatást igényel. , ,Mint léggömböt kosarához.. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy ez a hasonlat nagyon mélyen gyökerezik József Attila legsajátabb gondolkodói-művészi törekvéseiben. Legfontosabb esztétikai írásaiban, az Irodalom és szocializmus-ba.n és az Esztétikai töredékek-ben a költő a műalkotást úgy határozta meg, mint határolt végtelenséget, közvetlen egyetemességet, a szemléihetetlen világegészt helyettesítő, képviselő egyetlen szemlélhető teljességet. E meghatározások kései, ars poetica-szerű változata az a mondat, amelyet a költő a Gyömrői Editnek írt egyik levelében vetett papírra (1936. okt. 28.) : „Nem kívánnám én, Edit, magától, sőt Isten őrizzen tőle, hogy maga azt mondja versemre, hogy szép, esetleges logikai dolgozataimra, hogy okos - nem, ágy kellene hogy egymáshoz illeszkedjenek a szavak, a képek, a fogalmak, mint az űr szabadságának rendjében úszó csillagrendszerek." A „Költőnk és Kora" nem más, mint ennek a költői óhajtásnak, programnak a végrehajtása. Olyan vers, amelyben a révcdezés szabadságával és rendjével illeszkednek egymáshoz a szavak, fogalmak és képek. Az önmagára mért formai követelményt a költő úgy valósítja meg, hogy a levélbeli ars poeticában hasonlatként felbukkanó kép a versben hasonlatból a vers leglényegesebb tartalmi elemévé nő: a szeszélyes, révedezésszerű megjelenítésben - „az űr szabadságának rcndjé"-vcl - maga az Ür, a táguló világ és az üres műalkotás analógiája jelenik meg. A táguló világ és a műalkotás analógiájának motívuma a 6. sorban induló hasonlat után még kétszer megismétlődik a versben. A harmadik szakaszban („mindenség a semmiségbe, / mint fordítva, bennem épp e / gondolat.") a táguló világ nem a műalkotás, hanem a művet létrehozó emberi benső, a gondolat hasonlító ttja. A negyedik szakaszban a hasonlat helyét metafora foglalja el : „Úr a lelkem. Az anyához, / a nagy Úrhoz szállna, fönn." A három variáns alapszerkezete közös. A hasonlatok, illetve a metafora egyik oldala szellemi, lelki természetű (költeményem, gondolat, lelkem), a másik oldala (a világ a táguló űrben, mindenség a semmiségbe, a nagy Úr) kozmikus jellegű. Mikro- és makrokozmosz szembeállításának - vagy ha úgy tetszik -, összekapcsolásának három változatáról van tehát szó.