Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Hévízi versfüzete (Kézirattár, Budapest, 1980)
SZABÓ LŐRINC HÉVÍZI VERSFÜZETE 1949 februárjában Szabó Lőrinc jó két hetet töltött Hévízen. Két fordítói feladat szünetében, egzisztenciális gondok és a történelmi korszakváltás izgalmai-szorongásai közepette a megnyugvás és a békesség idilljét élhette át a ,,csúzöló csodató" partján, a váratlan, tél végi tavaszban. Két hét alatt tíz szonettet írt; legtöbbjük - nyolc vers - kézirata egy kockás füzetben maradt fenn, amelyet a költő orvos barátja, hévízi napjainak tanúja, Tompa Kálmán doktor őrzött meg, s adott át a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. ,,Igyekeztem tényeket közölni kis életem körülményeiről, hogy lássák a beágyazottságot ; a lelket hozzáképzelhetik"- írta Szabó Lőrinc, a megszállott levelező néhány héttel később egy régi ismerősének, aki akkor Bernben élt. A tények, a hévízi napok eseményei a költőleveleiből, barátai, ismerősei emlékezéseiből hitelesen rekonstruálhatók ; mozzanatról mozzanatra követhetjük a történést: a költő ismerkedését a téli tó világával; derűs barátkozását különös vendéglátóival; az emlékezés munkáját, amely egy régi szerelem képeit izzítja fel benne, és megjeleníti a távolban élő aszszonyt, akinek a nevét ,,mégsúgni se szabad") Anna hercegnőt ; nyugtalan várakozását a másik asszonyra, akinek A huszonhatodik év állít majd ,,ércnél maradandóbb" emléket. E körülmények persze legfeljebb megindítói lehetnek a verssé kristályosodás folyamatának. De a Szabó Lőrinc-i versben az élet hétköznapi dolgai, konkrétumai közvetlenül, áttétel nélkül kapcsolódnak az egyetemes igényű gondolathoz, a XX. században élő homo sapiens élményeihez. A beágyazottságot megismerve egy hajszálnyival közelebb kerülünk a versekben kitárulkozó lélekhez is, A hévízi versfüzet szonettjeit a költő monográfusa, életének és művének kitűnő ismerője, Kabdebó Lóránt mutatja be.