Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Levelek Simonyi Máriához, 1925. április-június

- Levágom a hatvan centit - s már le is vágta. Az eszem megállott, hisz meg két hónappal ezelőtt nem volt szabad az ollót a kezébe vennie. Nem volt szabad a gépfiókba nyúlnia: ,,Ki járt itt?... Micsoda rendetlenség ez?... Meg fogom tiltani, hogy valaki a fiókomhoz nyúljon! Te haszontalan. Kiszedni tudjátok, de helyre rakni nem?. . . Sehol sem maradhatok már meg tisztán?. .." Mit mondjak? Estérc rajta volt az új ruha Lilikén. Úgy varr a gépen, mint egy varróné. Ahogy hazajön, már a gépnél ül. Azóta már a saját ruháját is megvarrta. Ma elviszem őket a fényképészhez, majd meglátja, a saját varrta ruhákban ülnek a képen... Sőt még mit nem tud! Van egy sógorném, aki most igen sűrűn eljár hozzánk, súlyos anyagi bajai vannak, s nem győzi kipanaszkodni magát, s segítséget vár. . . Virág már elunta: azt mondja legutóbb: - Apukám, én tizenhat éves vagyok, de ezt a nénit az anyuka életében soha nem láttam. Mióta anyuka meghalt, azóta legalább hatszor volt itt. - Hát fiam, szeret benneteket. - Igen. Mikor később bemegyek a szobájukba: (ők kapták meg a hálószobát, ahonnan én az ebédlődíványra vonultam ki) Gyöngyi éppen azt mondja: - Te Virág, te két hét múlva (ez nekik idő!!) úgy fogsz pletykálni, mint egy vénasszony. Én nem értem, mi közöd neked ahhoz, hogy más hogy él és mit csinál ! És ezzel beleszólott Gyöngyike is, s most bemutatom őt. Róla nincs ennyi mondani való. Ez egy hosszú sovány könyvmoly. A szeme folyton a betűkön függ, úgyhogy állandóan vörösre van dagadva sőt árpával tele a szeme, s mindig álmos és részeg és kábult az olvasástól. Ez nem lát és nem beszél és nem barátkozik, két éve megkapták a százkötetes Jókait tőlem, s azóta abban lakik. Már tegnap Lányfaluban kijelentette (kint van a Jókai), hogy több Jókait nem olvas, mert már émelygést érez tőle. Tizennégy éves és telítve van Jókaival, mint egy telített oldat. Most nem jár iskolába, mert a feje folyton fáj, s egy évvel úgyis hamarább kezdte, mint kellett volna, azért kivettem, s elküldtük Hollandiába, de három hónap múlva az anyja hazahozatta. Most aztán, hogy valamit csináljon, elküldtem Fodorhoz vívni, s beírattam egy varróiskolába. Példátlan szorgalmas és pontos, de azt hiszem, a mintakendőt mindennap hozzávarrja a kötényéhez.