Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Levelek Simonyi Máriához, 1925. április-június

kis emberke. Nekem mindahárom egyformán kedves, soha egy pillanatra sem vettem észre, hogy valamelyik jobban tetszenék, vagy kevésbé a másiknál. Virág egyénisége van már legjobban kifejlődve, ő örökölte legnagyobb mértékben anyjának asszonyi kvalitásait. Vele kapcsolatban egész váratlan s furcsa csodáknak voltam tanúja: láttam, hogy fejlődik ki a virág, hogy pattan ki burokból a pille, hogy lesz a gyermekből a sors parancsára egyszerre asszony. Elmondok egy pár jellemző esetet. A temetés napján, mikor este hazajöttünk a temetőből s tele volt a ház rokonokkal, vendég nénikkel, sógornőkkel, egész csöndben odahozott hozzám egy kis könyvet, amit ő csinált ívpapírból, s ceruzát: írni akarta a kiadásokat. . . Nagyon meghatott s megrendített. Mi az anyjával az első tíz évben írtuk a kiadásokat, aztán jött a háború s a kifáradás, összeomlás, abba maradt. . . Tudtam, hogy a gyerek sem fogja örökké írni, mert ez egy óriási s meddő cnergiapazarlás egy ilyen kis magánháztartásban, ahol nincs ellenőrzés szükségessége, de örültem neki és segítettem. S az egész olasz úton lankadatlan szorgalommal végezte. Itthon mikor iskolába kellett mennie, megcsökkent, rám hagyta, s én elhanyagoltam, így most pár hét óta már csak a jelentékeny tételeket írjuk, s elalszik az egész, de én nem is kívánom. Az első időben ez jó volt neki, mert felelősségérzetet adott, s megerősítette az önbizalmát. Mindenesetre csodálatos volt, mert a hajlamait leplezte le. Takarékos, komoly, asszonynak való egyéniség. Ez legjobban kiderült a római út végén. Egy szombat reggel azt mondja: Apukám, gyerünk haza. Megrémültem: haza. . . Hol van az?. . . Üres ház s ilyen emlékek. . . Azt hittem, megőrülök, ha hazajövök. . . - Ne menjünk még, fiam - mondtam neki -, még van egy hétre való pénzem. Megrázza a fejét: - Jó lesz az a pénz otthon is. Elseje lesz, házbért kell fizetni. Nevettem. - Ne törődj azzal, fiacskám, majd kifizetem azt is. - Miből? megint csak előleg? Újra nevettem s a szívein bent mart. . . - Nézd csak, kicsikém, negyedik napja vagyunk Rómában, még semmit se láttunk. . . 3 1