Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

NAGY PÉTER / HOLT VIZEKRŐL ÉLŐ VIZEKRE

A kiadatlanul maradt tárca ugyanaznap kelt, augusztus 19-én, mint az augusztus 29-én megjelent Holt vizeken sikíik az élet. Ma már csak találgathatjuk: ő maga nem találta közlésre méltónak, s nem küldte cl, írt helyette szerinte jobbat? írói módszerét ismerve nem valószínű: valószínűbb, hogy Mikes tartotta vissza (talán az akkoriban oly érzékeny „nemzeti büszkeség" megsértésétől félt, az írót feltette a várható sajtóbeli és közéleti hajszától), s az író tőle kérte-kapta vissza, esetleg egy tervezett kötet anyagához. De ha mégiscsak a Holt vizeken. . .-t küldötte cl: talán öntudatlanul azért is tette, mert rímelt legalábbis a címben felidézett képpel, a hajdani, oly távoli, egy évvel ezelőtti „gondolás" tárcájára. De, jellemző módon, míg ott a gondola elsősorban az író lelke fekete vizein suhant, itt már, hiába a címben a „holt víz", a valóságon, a magyar valóságon evez. Ugyanaz a gondolat gyötri ebben is, mint a Csömör-ben (s mint egy évvel korábban a Róma kapui előtt-ben) : az Olaszországban felzsúfolt több ezer évnyi kultúrával szemben a magyar táj és lélek kulturálatlansága. A Holt vizeken. . . borús-tragikus hangja azonban - s az, hogy a hangsúly a nemzeti összetartozás hiányán van - bocsánatosabb lehetett, mint a kulturálatlanságnak a déli nap s a szerelmes asszony kettős sugárzásában fogalmazott nevetős meghirdetése - annak a kijelentése, hogy nekünk a Dogc-palotából csak a galambpiszok ismerős, nekünk művészetből csak az jutott. . . Móricz Zsigmond hatalmas életművén belül ez a két írás - az O mors... és a Csömör - elsősorban nem esztétikai, hanem életrajzi és lélektörténeti jelentőségű. Olyan tehetségű, teljesítményű és fontosságú írónál, mint ő volt, nincs írás jelentéktelen; mert ami esztétikailag talán kisebb értékű, kulcsjelcntőségű lehet egy másik mű születése, vagy az életpálya valamely mozzanatának értelmezése szempontjából. A két kézirat itteni kiadása - s az alkalom, amelyre létrejött: az író születésének századik évfordulója-, reméljük, mindazok számára, akik Móricz-kéziratokat őriznek - leszármazottak, rokonok, hajdani barátok, vagy éppen hajdani újságírótársak s azok leszármazottai számára -, figyelmeztető lesz: Móricz Zsigmond minden írásának, jegyzetének, minden tőle származó s rá vonatkozó dokumentumnak közgyűjteményben van a helye. Körülbelül az utolsó pillanatokat éljük, hogy mindazt összeszedjük, amit nem pusztított el a történelem vihara, az alkotói nemtörődömség, a kortársi kegyetlenség; s ha a mi nemzedékünk nem gyűjti össze a lappangó értékeket, az utánunk következők sohasem bocsáthatják meg mulasztásunkat.