Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

NAGY PÉTER / HOLT VIZEKRŐL ÉLŐ VIZEKRE

EZT A KÉT SORT VALÓSZÍNŰLEG KÖZVETLENÜL JANKA HALÁLA (1925. ÁPRILIS 2.) UTÁN JEGYEZTE LE MÓRICZ. el a regi barátnak, a hűséges szerkesztőnek, Mikes Lajosnak, és négy nap múlva, 1925. április 19-én meg is jelent Az Bit-ben. (A kézirat Mikes hagyatékából került a Petőfi Irodalmi Múzeumba.) Velence és halál - a kettő találkozásához nem kell irodaimias párhuzamok után keresgélni, nyilvánvaló, az írásból magából nyilvánvaló, hogy ennek a lírai vallomás-riportnak semmi köze sincs Thomas Mann másfél évtizeddel korábban megjelent elbeszéléséhez, amelyet egyébként Móricz - leveléből tudjuk - ismert. Nem: az út indoka s az út egy véletlene pattantották a szikrát. De hogy milyen mélyről pattant ki, azt a szöveg mutatja: újra meg újra ritmikusba hajló prózájával, az élményből önmagára, önmagából a külvilágra hajló vagy átcsapó, feszült s mégis könnyed belső dialektikájával. Ez az írás a fájdalom írása és az örömé; a megnyugvásé és az újra készülésé. A címül választott álliturgikus mondat (O, halál, jó a te ítéleted) nem a gyászkocsin villogott: az író lelkéből sütött. Üzenet volt ez a cím, s az üzenet szemérmes fátyolba takarása a gyöngéd fikció : Muranóban olvasta volna. Mint az egész elbeszélés, ez a latin (bizony elég konyhalatin) mondat is arról beszél : ő már elfordult a haláltól, az élet felé: a halál kertjében is az élet színei, az olasz tavasz tobzódása, a virágok, a madarak, a jól emésztő, barna kámzsás, mezítlábas barátok, a gyönyörű apácák nyűgözik le a figyelmét; az írás címével s szorongó-vágyódó utolsó sorával már az élet, a választott új élet, Simonyi Mária számára üzen. Az emlékezet működésére jellemző, hogy az útitársak, a két tizenéves leány alig őrizte meg a képet vagy az eseményt, melynek - az írás tanúí6