Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)
KERÉNYI FERENC: PETŐFI BÁNK BÁN-JA - Útban a Petőfi-vershez: a forradalom előtt
vekkel foglalkozó, majd ősszel családfővé előlépő, tollából élő költő nem engedhette meg magának (s ez az első gátló tényező epikai tervcinek útjában), hogy hetekig, sőt hónapokig íróasztalának dolgozzon. Nem lendített Petőfi tervein a Kisfaludy Társaság újabb, 1 847-cs pályázata sem, amely Szécsi Mária és Wesselényi Ferenc XVII. századi történetét tűzte ki témául. A „murányi Vénus" esete irodalmunkban Gyöngyösi István eposza óta ismert - korszerű műfaji feldolgozását a XVIII-XIX. században többen is megkísérelték (említsük meg közülük Verseghy Ferenc és Kisfaludy Károly drámáit), de teljes értékű eredmény nélkül. Egyike lett tehát azoknak a históriai tárgyaknak, amelynek maradandó megfogalmazását a reformkor irodalma szinte kötelező feladatának tekintette. (Hasonlóan Csák Máté vagy Kont történetéhez.) A Társaság választása nem bizonyult szerencsésnek: a helyhez kötődő témája, a történet értelmezésének nehézségei a pályázókat visszatérésre késztették a rege műfajához. így történhetett, hogy noha - Petőfi, Arany és Tompa is - feldolgozták a témát, egyikük sem indult a pályázaton. Petőfi esetében ez az önértékelés pontosságát bizonyítja: a Szécsi Maria nem tartozik az életmű legjavához. A költő ugyan 1847 júliusában, második felvidéki útján felkereste Murány romjait, de a lokális ihlet, amelyről a költemény zárósorai tanúskodnak, nem. oldhatta fel a témában rejlő alapvető ellentmondásokat. Szécsi Mária magatartása ugyanis (szerelméért pártot, zászlót cserélő pálfordulása) ellentétes Petőfi nemrégen, 1847. január i-cn, a Szabadság, szerelem! soraiban megfogalmazott hitvallásával. A költő legfeljebb Wesselényi Ferenc rendíthetetlen eszmehűségévcl érezhetett rokonságot, de a vitéz hadvezér ekkor még nem a nemzeti függetlenségért összeesküvésbe sodródó hős, hanem ellenkezőleg, „a haragra lobbant császár" seregvezetője, aki a Rákócziak (jelesül I. Rákóczi György) ellen harcol. Nem is azok a költemény igazán sikerült részei, amelyek a két főhős jellemét festik, hanem az elbeszélő és a leíró strófák. Ezek - közvetlenségükkel, egyszerűségükkel - szinte a János vitéz fordulatait idézik:
