Rigó László: Kossuth Lajos: Uram Barátom Képviselő Ur! (Kézirattár, Budapest, 1978)

KOSSUTH LAJOS LEVELE CSANÁDY SÁNDORHOZ (írta Rigó László) - A levél keletkezéstörténete, jelentősége

a Habsburg-dinasztia negatív történelmi szerepére vonatkozó kritikus megállapításait. De ami ezeknél fontosabb: bár most is határozottan elutasítja a 48-as Párt álláspontját és elhatárolja magát tőlük, ezúttal tárgyszerűbben, higgadtabban és taktikusabban érvel. Csanády levelének gondolatmenetét követve, először is a Függetlenségi Pártra adja voksát, mert e párt programja az általa helyeselt politikai követelményekkel összeegyeztethető, s mert létrejöttét, szervezését maga szorgalmazta. Majd részletesen taglalja, hogy Csanády és társai különállásának a levél­ben felhozott három oka mily erőtlen, logikátlan, könnyen cáfolható. Kossuth a Függetlenségi Párt programját összeveti a 48-as Pártéval, s ki­mutatja, hogy amaz - ha vannak is gyengéi - az alapkérdésben: a függet­lenség ügyében konkrétabb, határozottabb, emez viszont - sajnos - az Ausztriával való állítólagos sorsközösség kimondásában következetesebb. Úgy véli, hogy akit 48-as program alapján választottak meg követnek, nyugodtan elfogadhatja a szabatosabb, világosabb függetlenségi progra­mot is, ezzel nem szegi meg a választóktól kapott megbízatását. Rámutat arra, hogy a hit - 1848-as alapon is el lehet jutni az ország teljes független­ségéhez - képtelen, csalóka, veszélyes ábránd; a nemzeti függetlenség és önrendelkezés kivívásának egyetlen útja: egy új 1849. S Kossuth úgy ma­rasztalja cl a 48-as Pártot, hogy egyben igyekszik ráébreszteni őket felelősségükre, amiért ők is akadályozzák a nagy, erőteljes, a függetlenségi eszmét 1849 óta először nyíltan vállaló hazai politikai párt létrejöttét, hathatós szervezkedését. Majd megjelöli a módot, ahogyan a 48-as képvi­selők - tekintélyük csorbítása nélkül - egyelőre szövetségre léphetnek s mandátumuk megújulása után pedig egyesülhetnek a Függetlenségi Párttal. Csanády augusztus elején kapja meg Kossuth levelét. A 48-asok kényte­lenek belátni, hogy le kell mondaniuk Kossuth támogatásának elnyerésé­ről. Taktikájuk persze bevált: igazán örülhetnek, hogy magánlevelet írattak Csanádyval. A választ természetesen nem jelentetik meg, Csanády sem utazik Baracconéba. A közvélemény azonban egyre többet sejt meg a levélről, Csanády tervezett útjáról. A lábra kapott híresztelések Hclfy­től s esetleg valamelyik fecsegő 48-astól származhatnak. Amikor az Egyetértés szeptember 4-én közzéteszi - s a lapok többsége sietve utánköz­•S3

Next

/
Thumbnails
Contents